Zalán szüleit mintha kicserélték volna. És nem csak mintha: Zalán szüleit valóban kicserélték, Dobozváros mélyén sínylődnek valahol, miközben Zalánt felfújható műszülők felügyelik. De nem sokáig, mert Zalánért már az első oldalon eljön Székláb, egy másik világból származó szakállas öreg, hogy magával vigye abba a másik, nagyon is meseszerű világba. Mielőtt azonban még így tenne, egy felfújható ál-Zalánnal helyettesíti az igazit, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Lakatos István terjedelmes meseregényének rögtön szembetűnő vonása ez: mellék- és fő-mesehős, szőrös vízimanó és beszélő patkány, kecske és káposzta, sárkány, törpe és ember, egyszóval e sokszereplős fantasyvilág összes lakója olyan természetességgel teszi a dolgát, mintha világ életükben ebben a mesében laktak volna, s még csak véletlenül sem az olvasó kedvéért lettek előrángatva a cilinderből. Ritka regényerény ez a jól lakottság, a magas irodalom felkent lovagjainak is dicséretére válna az ilyesmi, de nem akarnánk tovább élezni a műfajok közti, amúgy is pattanásig feszült ellentétet. Maradjunk annyiban: ez a mese jó.

Jó, mert ahány újabb lénnyel bővül az egyre csak táguló világa, annyi eleven, saját nyelven megszólaló szereplővel gazdagodik a történet. Jó, mert egyáltalán nem valami ártalmatlan plüssvilággal, behízelgő mesemodorral szeretné magához édesgetni olvasóit a szerző: a morbid lesből támad, a kecske szuicid hajlamú, a patkánykarmok élesek, és a lángszóró sem a játék kedvéért kerül elő a történetben. Jó, mert a lángszóró és a líra, a humor és az akció, Burton (Tim) és Benedek (Elek), Gaiman és Miyazaki, valamint a magyar és a nemzetközi gyerekszobák világa (hogy a steampunkot és más műfaji indulatszavakat már ne is említsünk) nemhogy kioltanák, hanem nagyon is erősítik egymást. Mert az elbeszélés a három számjegyű oldalakon is bírja szuflával (steampunknyelven: gőzzel), nyelvi leleménnyel, humorral. Mert egyszer sem kell Lakatos komoly képregényes múltját (és jelenét) mentségül hívni. Mert a Dobozváros – habár ezer szálon kötődik a képregényekhez – a szövegében hordozza a legszebb képeket. És jó, mert a szerző minden további nélkül állíthatja, s valójában állítja is: Zalán én vagyok.

- kg -

Forrás: Magyar Narancs (2012.01.23.)