Az egyik legfontosabb kortárs költőnk a hat évvel ezelőtt megjelent Vonalkóddal a prózaírók elitligájában is helyet csinált magának. Ezúttal ellenállhatatlan sajttortákról, szép írókról és arról vallott nekünk, miért is nem mondhatja, hogy Bovaryné én vagyok.       

1. Kitől kérnél autogramot?

Sose kértem, de legyen, játsszunk el a gondolattal. A Baldwin fivérektől? Igen, mondjuk Alectől és Williamtől – ha húszéves lennék. Ha nem autogramról, hanem dedikációról van szó, akkor talán Pamuktól, mert annyira szép író.

2. Mi a luxuskiadásod?

Évente egyszer egy nagyobb utazás, egyébként csak a jó sajtok meg a szusi. Sajt- és szusiimádó vagyok. A lazac is nagy gyengém, de ha nem látok lazacot, ellen tudok állni. Havi egyszer sajttorta, mindig ugyanabban az étteremben, lehetőleg ugyanazon a helyen. Eleinte a pincérek próbáltak egyebet is ajánlgatni, de aztán rájöttek, hogy mániákussal van dolguk.

3. Harry Potter vagy Háború és béke?

A Harry Pottert szerintem életében egyszer olvassa csak el az ember, és utána nem veszi elő. Én egyébként élveztem, és biztos, hogy a fiam nemzedékében nincs olyan gyerek, aki ne tudná, mi az a sárvérű vagy párszaszájú, de a Harry Potterből mindenki kinő. A kérdés egyébként elég idétlen, nem is értem, miért nem tette eddig senki szóvá: alma és villanykörte közt kéne választani.

4. Melyik kitalált figuránál érezted leginkább, hogy mintha rólad mintázták volna?

Tonio Krögernél, tizennégy évesen. Rádöbbentem, hogy sose leszek már Hans Hansen, pedig nagyon vágytam volna rá. Elena Ferrante Amikor elhagytak című könyvének női főhőse is közel állt a szívemhez, ugyanakkor azonban Bovaryné nem én vagyok, vagyis a saját női figuráimban több a talált anyag. Viszont Michael Douglas szerepével az Összeomlás című filmből néha elég jól tudok azonosulni.

5. Mit tennél, ha férfi lehetnél egy napra?

Hahh, hát mit, sutba dobván háztartási teendőimet, félrevonulnék újraolvasni az Orlandót. Egy napra el se indulnék csajozni, egyrészt, mert – bármilyen nagyképűen hangzik is – szinte mindent el tudok képzelni fejben, másrészt, mert tudnám, hogy esélyem sincs ilyen rövid idő alatt. Éjfél előtt aztán mégiscsak megsértődnék, hogy nem törték rám a nők az ajtót, és borostásan, teljes libidómmal a billentyűzetre dőlve írnék egy kritikát valamelyik nőnemű kollégámról.

6. Mit töltöttél le utoljára?

Archív fotókat a Fortepan online gyűjteményből, főleg a gyerekkorom Budapestjéről. Elképesztő erejük van ezeknek a képeknek. Van például egy éjszakai felvétel az újpalotai lakótelepről, benne van egy egész korszak. Vagy egy másik, a hetvenes évekből: egy begipszelt lábú nő óvakodik át az úttesten az Astoriánál. De a legszebbek azok, ahol nincs is ember, csak a kietlen utca a nagy, új áruházzal, vagy maga az áruház a felhalmozott tárgyakkal, ezek adják vissza legerősebben azoknak az éveknek a légkörét.

7. Melyik könyvet olvasva érezted legutóbb, hogy ez a legjobb dolog a világon?

A legutóbb tegnap volt, Melinda Nadj Abonji Galambok röppennek fel című könyvét fejeztem be, és nagyon szépnek találtam. Az egyik csúcspont számomra az a jelenet volt, amelyben az elbeszélő főhős egy kávézóban keresgéli a párnázott padok alatt az egyik vendég cipőjét. Hirtelen elfogja a kísértés, hogy föl se tápászkodjon többet, hanem ott maradjon fekve, és alulnézetből, kívülről figyelje tovább a kávézót, meg ezt az egészet.