Máté Angi: Kapitány és Narancshal

Mit ér egy tengerészkapitány tenger nélkül? Kapásból rávághatnánk, hogy nem sokat, lételemét veszített mellékszereplő lehet így csupán, kétballábas gyaloggalopp, nyugdíjba vonult vén tengeri medve. Máté Angi kapitánya is látszólag elveszetten botorkál a szárazföldön, holott őt aztán senki sem kényszerítette a partra vetődésre – egészen egyszerűen megunta a nagy kékséget.

Pedig milyen jókat lehetett parancsolgatni a matrózoknak („Tekerjétek jobbra a kormányt! Tekerjétek balra! Hűtsétek meg a kakaómat! Varrjátok meg a lyukas zoknimat!”), de hát még egy kapitánynak is elege lehet egyszer a tengerek és az óceánok ingásából. A víztől azonban teljesen elszakadni nem képes, ezért egy nagy hídon ver tanyát. Társa egy befőttesüvegben tátogó narancssárga hal.

Egy kapitánytól azt várná az ember, hogy ezer és ezer (vélt vagy valós) tengeri kalandjával szórakoztassa az embert, ez a kapitány azonban nem elég, hogy messze van a tengertől, ráadásul nincs kinek parancsolgatnia (még a folyó is anélkül folyik, hogy ő külön megparancsolta volna), sőt, még hajója sincs, nos, ez a kapitány nem mesél, inkább ő meséltet. Bármerre jár ugyanis, megered a tárgyak és az élőlények nyelve.

Mesél neki a Locsolókocsi, amelynek legjobb barátja a Tejeskocsi, elmeséli a szék, hogyan találta meg a legjobb helyet, ahol élni lehet, mesél az indiánzene után kutató szél, a jégpáncél aljára napokat és felhőket karcoló rák, és mesél a rokonait elveszítő narancshal is. Máté Angi pedig közben nekünk mesél barátságról, meg összetartásról, az elvágyódásról és a beletörődésről, meg arról, milyen elveszettnek és magányosnak lenni, és milyen jó megint arra bukkanni, akit szeretünk. És közben mesél a veszteségről és az elmúlásról és a halálról is. 

És mindezt olyan fájdalmasan szép nyelven teszi, meseszerű, puha szavakkal, hogy a végére tényleg elszorul egy picit a szív. Rendre ilyen mondatokba szaladok bele: „Elindult a kapitány, le a hídról, a még szunnyadó platánok alatt, s beledőlt a nagy ködbe.” Kimondottan lírai a Kapitány és Narancshal prózája, saját belső ritmussal, és sajátos nyelvezettel, egyedi szóalkotásokkal, melyeket alapvetően nagyon élveztem, igaz, volt olyan is, amellyel nem nagyon tudtam mit kezdeni (ilyen volt például a pálcára tűzött „fehér puhhantság"). A Kapitány és Narancshal kétségtelenül nem egy akciótörténet, látványos megmozdulásokkal, tengeri csatákkal és obligát kincses szigettel. Mellékszereplői sem kalózok vagy sokat látott felfedezők, hanem utcaseprők, buszsofőrök és egy csillagász. És nem az ismeretlen messzeségben játszódik, hanem egy olyan városban, amelyet folyó szel ketté, ahol ásító oroszlánok őrzik a hidat, és ahol a metrólejáróban a szél összeborzolja az emberek haját.

Titkokkal teli, lenyűgöző történet Máté Angié, és hasonlóan sejtelmesek, varázsosak Rofusz Kinga illusztrációi. Egyetlen dolog zavart igazán, mégpedig a címbe emelt szövegrészletek, melyek ahelyett, hogy valóban tagolták volna a történetet, nálam az olvasás élményét inkább megakasztották. De hát, itt és most, ez legyen a legnagyobb bajom.

Forrás: Gerincre vágva (2012.05.09.)

2012-05-10 16:12:37
A szabadság börtönében
A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz,...
Egy év legjobb versei
A nagy múltú antológia ebben az évben is az év folyóiratterméséből válogatja az év legjobb verseit.
A szabadság börtönében
A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz,...
Egy temetés következményei
Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen közelében léteznek....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ