Karót nyelt APEH-ellenőrnek látszott, aki kivárja ezt a sok hablatyot szépen, aztán majd lecsap a törvény szigorával erre a ködevő bagázsra... Méginkább a kerületi KISZ-bizottság itt felejtett ifjúságvédelmi előadójának, de aztán kiderült, hogy nagyobb a baj. Tánctanár. Egyenes derékkal jött, onnan, hol nőnek a pálmák, és a szombat esti utcabál tekintetében nem ismert kíméletet. - Keresztury Tibor könyvheti 2flekkje.

Immár az is a könyvheti hagyományok része, hogy az eseményeket a tűzoltózenekar és ez a pali keretezi – akkor is, ha elkerülhetetlen megjelenésekor az éjszakába nyúló szombaton messze nincs még vége a könyvhét programjainak. Ott állt a színpad tövében az utolsó beszélgetéseim alatt, vigyázzban, megkövült arccal, mozdulatlanul: örző-védősnek sovány volt, önjelölt írónak túlontúl türelmes, részegnek józan, bolondnak meg karót nyelt, túl szigorú tekintetű. Vészjósló volt, mint aki nem sürget semmit, hiszen ráér, tart, amíg tart, ő kivárja, nem kergeti a tatár - riadtan pislogtak le rá beszélgetőtársaim. Az idei könyvhét számomra legnagyobb, színházi deszkákra, díjnyertes fotókra kívánkozó jelenete az volt, ahogy az utolsó mohikánként leballagó, kiváló, evvel együtt igen csapzott Bozsik Péter személyében átadja a teret a hetvenes évek fonyódi diszkójának az irodalom.
Fellép a világot jelentő deszkákra galambszürke VOR-öltönyben, és onnantól nincs mese: elszabadul a pokol.
A lassan beboruló égen szivárvány helyett a rezesbandától a Limbó hintóig húzódó ív feszül a Vörösmarty tér fölött.
Az embernek valahogy az az érzése, hogy Csordás Gábor táncolni fog.
Rokon lehet, cimbi, csókos vagy legalább ismerős, máskülönben nincsen magyarázat arra, hogy szervezők évről évre vele büntessenek. A kínálatban Fenyő Miki képviseli a progressziót, az Ilyen a boksz című LGT-számért többször bocsánatot kért az ember, miközben leszervezett tánciskolásain ájuldozott. Olyan ez, mintha minden évben kiállna a színpad közepére a kiváló Vallai Péter, és egy az egyben felolvasná a Próféta voltál, szívem című regényt Somogyi Tóth Sándortól, nem értvén, hogy az idő csak a Gothár-filmben áll meg, egyébként megy, de még hogy. Az idei könykínálat szerencsére azt mutatja, hogy a diszkósunkkal szemben a kiadók nagyon is tudomást vesznek erről, s a kortárs magyar irodalom javát hozzák az idén is profiljuknak, ízlésüknek megfelelő leosztással: a feszülő ívhez visszatérve Jókai Annától Parti Nagy Lajosig. Mindazonáltal az idei rendezvény legüdítőbb fejleménye, hogy jártában-keltében nem érezte az ember a szokásos gyűlölködést, a sértettség gőgjét, az izzó indulatok fals hangjait – ha tényleg így van, s mindez nem futó, szubjektív benyomás, akkor az reményeim szerint azt jelenti, hogy a szakma felfogta végre, mekkora a baj, és – úgy, ahogy, de – összezár. Megértvén talán, hogy itt már régen nem az a kérdés, hogy Konrád vagy Csoóri, hogy neki Baranyi Ferenc, neki Temesi, neki meg Darvasi László, hanem hogy ez az egész szakramentum össze ne dőljön, a fejünkre ne szakadjon intézményrendszerestül, komplett - irányzatoktól függetlenül. Ha ezt jól éreztem, akkor az idei könyvhét legörömtelibb fejleménye ez. Gyűlölni ugyanis rossz.

Míg tempósan pukkantak a minőségi rozés üvegek a Magvető standjánál, és Csordás Gábor a placcra vezette bájos partnerét, végre volt időm végigjárni a teret, s kézbe venni, megtapogatni a könyveket. Úgyhogy a legnagyobb jelenet és a legörömtelibb fejlemény kategóriája után kiadnám a többi különdíjamat, szubjektív gyorsértékeléssel áttekintve az idei könyvhetet:

A legrosszabb cím kategóriában nagyon sokan voltak esélyesek, végül szoros befutóval Zsávolya Zoltán (Égi Rozi ideje; Kráter) előtt Gion Nándor győzött (posztumusz) az életműsorozat idei (Véres patkányirtás idomított görényekkel; Noran Libro) és tavalyi (Műfogsor az égből) remeklése okán.
A legjobb címet (megosztva) Péterfy Gergely: Örök völgy (Kalligram), Sopotnik Zoltán: Saját perzsa (Libri) és Szilágyi Ákos: Szokatlan ügy (Palatinus) című könyve nyerte el.
A legviccesebb cím: Szörényi László: Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán (Kortárs)
A legdrámaibb cím: Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak (Kalligram)
A legközhelyesebb cím: Pósa Zoltán: Egy az Isten (Írók Alapítványa - Széphalom Könyvműhely)
A legijesztőbb cím: Turcsány Péter: Tisztítótűz fényében (Kráter Műhely)
A legmegrázóbb könyv: Zalán Tibor: Fáradt kádenciák (Kortárs)
A legkevésbé sem megrázó könyv: Nagy Bandó András: Nagyon fájl (Szamárfül)
A legérdektelenebb könyv: Jávorkai Judit: Lájfsztori 2 (Alexandra)
A legjobban várt könyv: Édes hazám (Magvető)
A legnagyobb meglepetés: Térey János: Teremtés vagy sem (Libri)
A legnagyobb szenzáció: Móricz Zsigmond: Naplók 2 (Noran)
A legnagyobb túlélő: Berecz János: Kádár élt... 4. (Duna International)
A legkínosabb fülszöveg-részlet: Sopotnik Zoltán: Saját perzsa (Libri): „Szerelmével és két lányával egy lakóparkban él Tatabányán. Rendszeresen fut.”
A legkínosabb ajánlás: Finy Petra: Madárasszony (Libri): „Szeretett férjemnek, aki megismertetett a madarak csodálatos világával”.
A legkínosabb reklám: Czapáry Veronika (Anya kacag; Jelenkor) a facebookon egy vele készült interjú címét idézi: „Egy mai forradalmárnő biciklivel és szexszel töri át a gátakat”.
A legszebb könyvborító: Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek (Magvető)
A legkövetkezetesebb pályaív: Barnás Ferenc: Másik halál (Kalligram)
A legszebb összegző kiteljesedés: Aczél Géza: (búcsú)galopp (Jelenkor)
A legkitartóbb szerző: Báger Gusztáv: Mégis, mégse, mégis (Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely) és (posztumusz): Gyurkovics Tibor: Túl-világi extázis (Kráter)
A legkitartóbb könyvheti jelenlevő: Marczinka Csaba
A leglelkesebb könyvheti gratuláló: Payer Imre
A legéhesebb élet: Jókai Anna: Éhes élet (Írók Alapítványa - Széphalom Könyvműhely)
A legtermékenyebb szerző: Bertha Zoltán: Erdély felé (Napkút) és Sorsmetszetek (Kortárs)
A legjobb hír: Grendel Lajos felépülése
A legnagyobb szabású könyvbemutató: Temesi Ferenc: Bartók (Alexandra – A38)
A Hazáért érdemérem: Magvető Kiadó (Édes hazám, Győrffy Ákos: Haza, Szálinger Balázs: Köztársaság).
A legnagyobb mondat: „Vigyázz, Laci, össze ne gyűrd, benne van a díjad, 500.000 forint!”
(Csaplár Vilmos ügyvezető elnök a Szépírók díjának átadásán a borítékot más papírfecnikkel együtt eldobandó hulladékként gyűrögető Villányi Lászlónak.)

Mire kinézegettem magam, a szemerkélő esőben a kollégák többsége már menni készült: úgy tűnt, kiszórakozta magát. A boritaltól megfáradva egy utolsót koccintott az olvasóra, s ki gyanúsan kontrollált járással, ki pedig őszintén felvállalt meg-megcsukló, rogyadozó térddel hazafelé vette az irányt. A krónikás innentől már nem követte őket, de az irodalom minden bizonnyal az idén is hazatalált.

A könyvhétben az a jó, hogy mindig ugyanolyan.

Keresztury Tibor

Forrás: Litera (2012.06.10.)