(Október 29. Békéscsaba, Jókai Szalon)
 
Szeptemberben jelent meg a Magvető Kiadónál Kováts Judit Megtagadva című regénye, melyet a Körös Irodalmi Társaság és a Békéscsabai Jókai Színház könyvbemutatóján „az elmúlt hetek legnagyobb könyvsikerének” nevezett az estet fölvezető Elek Tibor, a társaság elnöke. A szerzőt a kiadó szerkesztője, lapunk munkatársa, Darvasi Ferenc kérdezte, ironikus túlzással indítva beszélgetésüket: „körülbelül irodalmárok olvasnak irodalmat” – miként lehetséges hát, hogy a Magvető felfedezettje áttöri a korlátokat, s nem csupán irodalmi fórumokon tűnik fel kötete, hanem tévé- és rádióműsorokban, blogokon is a föltétlen elragadtatás, de legalábbis az elismerés hangján szólnak róla?

A teljes cikkért kattintson ide!

Kováts Judit történész és levéltáros, olyan, aki igen jól bírja a nyelvet, s mostanság, kicsit félretéve a históriát, a Feliciter kiadó vezetőjeként dolgozik. „A múlt volt a hivatásom”, mondja bemutatkozásképp, és egyetlen pillanatig nem kételkedünk a szavaiban: magával ragadóan, átéléssel meséli, milyen érzés volt Kazinczy Ferenc egykori munkahelyén dolgozni, az ő iratait-dokumentumait böngészni, de ugyanilyen lelkesen emlékezik meg a II. József korabeli térképészeti anyagokról és reformkori kutatásairól, az 1817. évi nagy éhínségről vagy a koleralázadásról is. Megtudjuk, hogyan indult el írói pályája, hogy ugyan természetessé vált számára a történelemmel együtt létezés, de egyszer csak jelentkezett benne az igény, hogy a lábjegyzetek mankói nélkül adja vissza ennek a világnak a tapasztalatát, például egy főjegyző elbeszélésével. Így született meg a Métely című novella az „epekórság”, a kolerajárvány pusztításáról, az első tisztán szépirodalmi szövege. „És utána jöttek még történetek.”
 
Hamar világossá válik, hogy Kováts Judit mögött nem kevés számú tanóra van: fegyelmezetten, összeszedetten mesél, s nem csupán szórakoztat, szigorúan előad is – saját logikájára éppúgy figyel, mint hallgatóságára, olykor kiszól, s nem egyszer megismétli, ami egyszer már elhangzott. Tanulunk.

Darvasi Ferenc eddigi egyik legjobb moderálása ez az október esti, láthatóan sajátjának érzi a regényben megjelenített világot: nem kell túlbeszélnie, túlkérdeznie magát, mert beszélgetőtársa kiváló rétor, de tudni kell szelektálnia a számtalan kérdés közül, amellyel – látni a papíron – készült. Ami a háborús és beavatási-nevelődési regényként aposztrofált kötetet illeti („egy lány felnőtté válásának története”), a moderátor először a témára, a korra kérdez rá: miért éppen a második világháború érdekelte a szerzőt, ha egyébként a XIX. századi történelem a fő kutatási területe. Kováts Judit a történelem megismerhetőségének, leírhatóságának: értelmének dilemmájával válaszol. Arról gondolkodik és gondolkodtat el, mi válik történelemmé, mit foglal magában a fogalom, s miként befolyásolja ezt a mindenkori politika (egyik példája az 1956-os forradalom „hivatalos” terminusának alakulása-alakítása). Mint elkötelezett interjúkészítő, nem csupán fontosnak tartja a könyve fülszövegében is említett oral history-t, de szerinte leginkább ennek segítségével kaphatunk „objektív” képet a történelemről, ez lehet alkalmas arra, hogy kiküszöbölje a történettudomány okozta szükségszerű csorbákat. Maga Kassától Szegedig eredt annak a nyomába, amit nyugodt szívvel nevezhetünk történelemnek. A második világégés két dolog miatt izgatta. Egyfelől totalitása miatt nem lehet tőle eltekinteni, hiszen minden országrész, minden falu, minden híd érintve volt benne és általa, s mert az 55 millió áldozat fele civilként halt meg. Másfelől a jelen viszonya a múlthoz érdekli, közelebbről a halott katonák sorsa, a közös sírnak adott fiatalemberek hányattatása holtukban, akiket hol ennek, hol annak tekintenek. Egyszer oroszok vagy románok, aztán egyszerűen csak: mások. Vagyis, hogy „az a múlt, amelyet magunkénak gondolunk, mennyire nem az, ami”, pedig nagyon jó volna tudni, mivel nézünk szembe, ha majd egyszer szembenézünk vele.
 
A Megtagadva egy 85 éves asszony, Somlyói Anna emlékezése. A szerző különféle narrációs mechanizmusok próbálgatása után jutott el a tanítónő alakjához, a visszatekintő elbeszélői énhez, aki 19 évesen élte át a második világháború utolsó éveinek borzalmait („véget ért a diákélet, és öregasszony lett belőle”). Anna azok helyett beszél, akik vagy már nem tudják elmondani, min mentek keresztül, vagy még nem képesek rá, és sejthetően soha nem is lesznek. Nyelve, stílusa szikár, kimért, távolságtartó, ebben az életkorban az ember alighanem megválogatja a szavait, s csak azt mondja, amit mondania szükséges. Somlyói Anna a meg nem nevezett térben zajló események krónikása – amit átélt, átélte mindenki. A főszereplőről, de vele kapcsolatban voltaképp a regény egészéről megtudjuk, hogy a keret, amelyet Anna „elő”- és „utóélete” alkot, fikció, s csupán a háborús történetek valóságosak. Nem okoz problémát, hogy a megírás miatt a háborús eseménysorozat is fiktív, mert érezni, hogy: valóban nem az.
 
A szöveg irodalmi hatásait, előzményeit érintő kérdés kapcsán valóságos kis második világháborús szépirodalmi katalógus fölállítására nyílik lehetőség. Polcz Alaine neve elsőként jut az ember eszébe, de elhangzik Kertész Imréé, Ellie Wieselé is, említik Anonyma Egy nő Berlinben című naplóját, ha jól értettem, Ritter György kitelepítésekről szóló könyvét (Háború és elűzés), de biztosan szólnak Szép Ernő Emberszagáról, és Örkény egy novelláját is felidézik.
 
Mielőtt az est zárásaként Darvasi Ferenc készülő művéről, aktuális munkáiról kérdi a szerzőt, még a cím kapcsán szóba kerül: kibeszélhető-e az ennyire borzasztó fájdalom. Szabad-e egyáltalán írni az emberi szenvedésről – gondolja tovább a kérdést Kováts Judit, s az derül ki, nem hogy szabad: kell, mert a művészet az egyetlen, amely hitelesen ábrázolhatja, következésképp őrizheti a megtörténtek emlékét. Vagyis segít a trauma feldolgozásában. De mit is kell feldolgoznunk, melyek is a megrázkódtatások, mi egyáltalán a múlt? Ugyanoda lyukadunk ki, ahová az előbb, és ez aligha véletlen. Ami bizonyos: az elhallgatott múltat nem lehet feldolgozni. Amiről nem tudunk beszélni, arról kell beszélni.

Kováts Judit előadása szemléletes és megrázó példák köré épült. A fiát tíz ifjú élete árán megmentő apa története után: a döbbenet csöndje a Jókai Szalonban.

Az elmúlt hetekben és években egyesek itt tüntettek, mások ott, némelyek emitt kajabáltak, voltak, akik amott, az emide rázta az öklét, ez amoda kívánta a pokolba felebarátját. Alighanem mindannyian jobban járunk, ha ők is elolvassák ezt a könyvet.

Kiss László

Forrás: Bárka Online (2012.10.30.)