Meztelenre vetkőztetett emlékek – Patti Smith: Kölykök
(kiadvány: Kölykök)
A punk keresztanyjaként is ismert Patti Smith betartotta Robert Mapplethorpe halálos ágyánál tett ígéretét. Megírta kettejük történetét. Egy zavarbaejtő, gyönyörű, de mindenek előtt mélységesen őszinte regény formájában.

 

Kölykök nagyon sok mindent ölel fel és oszt meg az olvasóval a maga végtelenül szubjektív, rétegzett, el-el kalandozó módján. Először is két nem hétköznapi ember nem hétköznapi életútját a kezdetektől egészen a világhírnévig. Innen nézve a történet egy igazi beat tündérmese, ahol két csóró fiatal egy nap észreveszi, hogy a lap, amire mindent feltettek, bejött: a költőlányból ünnepelt rocksztár lett, a kiugrott kadétfiúból pedig elismert fotóművész (és botrányhős). Másrészt egy nagyon szép és mély emberi kapcsolat részleteit. Pattit és Robertet – függetlenül attól, hogy éppen szeretők vagy barátok voltak – különleges lelki kötelék fűzte egymáshoz. A memoár ebbe a legendássá vált viszonyba enged betekintést. Egyben emléket is állít annak. Harmadrészt ez a könyv egy különleges világ tükre. Hiteles korrajz, ahol hatvanas-hetvenes évekbeli New Yorkban barangolhatunk az író személyes emlékeinek vezetésével. Közben olyan hírességekkel futhatunk össze, mint például Jimmy Hendrix, aki egy lépcsőn ülve mesél álmairól és terveiről a megszeppent Pattinek, vagy Janis Joplin, aki szerelmi csalódásait osztja meg vele. Végül pedig ez a regény egy sajátos katalógus is. Egy olyan, ahol az olvasó szinte minden oldalon kap egy (vagy több) szerzőt vagy címet egy emlékbe csomagolva. Dalok, verseskötetek, regények – Patti “kincsesládájának” mélyéről. Ezzel kapcsolatban az egyetlen zavaró körülmény, hogy nem lehet egy kattintással elindítani a számokat vagy beleolvasni a kötetbe, amiről éppen szó van.

Tovább a teljes cikkhez!

Mlinárik Mariann

Forrás: Filmtekercs (2012.12.08.)

2012-12-08 09:11:20
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ