A szokásos megállapítás (minden emlékezés: nyomozás) itt fordítva működik, minden nyomozás az emlékek előhívásának reménytelenségét sugallja. - Reményi József Tamás kritikája Rubin Szilárd Aprószentek című regényéről.

Ha a magyar irodalmat egy kísérleti pillanatig Mengyelejev-táblázatként szemlélnénk, hiányzó elemet illeszthetnénk most a megfelelő helyre: az Aprószentek a Sztavrogin-versek és a Nyomozás közé ékelődő mű, azaz Rubin Szilárd két kortársát, Pilinszkyt és Mészölyt összekötő vállalkozás. „Hiányzó”, mondom, mert prózánkban nincs hasonló dokumentarista fikció, amelyben Pilinszky illúziótlanul figyelt, misztikus elragadtatottsággal mégis egyben tartott világa és Mészöly elragadtatottsággal átélt, ám csak törmelékes módon, tény-szerűen elbeszélhető világa így összeérne. „Vállalkozás”, mondom, mert az Aprószenteket szerzője sohasem tekintette/tekinthette elkészült műnek – a hagyatékból kellett kiemelni. Nagy öröm, hogy ez megtörtént, hála a Rubin-reneszánsz elkötelezett híveinek, Dunajcsik Mátyásnak, Szegő Jánosnak s persze mindenek előtt a kéziratot kiadásra előkészítő Siklós Péternek és Keresztesi Józsefnek (akinek Rubin-monográfiáját is most jelenteti meg a Magvető, dicséretes időzítéssel).

1953-54-ben Törökszentmiklóson sorra tűntek el gyereklányok, akiknek megkínzott, oszlásnak indult holtteste végül egy kútból került elő. Gyilkosukként elítélték és felakasztották a húsz éves Jancsó Piroskát, de az ügy számos részlete máig homályos, rejtélyes, megválaszolhatatlan, és a nyomozás kurta lezárása, a sietős ítélet csak megerősítette a gyanút: a teljes igazság földerítetlen maradt. De tényleg ez volna Rubin Szilárd regényének kiindulópontja? Az Agatha Christie-t is fordító Ottlikhoz hasonlóan Rubin szintén kedvelte a krimiket, sőt írt is kettőt, munkája kezdetén vonzhatta épp Christie talán legkedvesebb alapsémája, az évtizedes bűnök földerítése, a múlt megtisztítása, a meghurcolt ártatlanok kárpótlása – ám „a teljes igazság” kifejezés Rubin Szilárdnak a keresztényi megváltás-erkölcs „munkatervét” jelentette. A bűnben megmerítkezés érzéki kínját, a bűnössel való azonosulás próbáját, bármilyen öniróniával hárította is ezt magától. Ezért olvasható a regény prológusában a furcsa, frivol leírás a magánnyomozás, a törökszentmiklósi utazás előzményeiről.

Groteszk kezdet egy golgotajáráshoz. Önkéntes nyomozónk különös betegség fekete(!) szimptómáival néz szembe, véli, menthetetlenül, s ha nyilván képzelgő vagy hipochonder is, aki itt állapotával (tulajdonképp a halállal) számol, a szembenézés attól még parancsszerű. Szarkasztikus az is, hogy magára veendő bűnért múzeumba, a lezárt múlt gyűjtőhelyére megy, de társalgása a Bűnügyi Múzeum igazgatójával a bürokratikus elutasítás, a hatalmi tiltás révén az első pillanattól a jelen idejű, az egész élettel összeforrt kudarcot előlegzi meg. Találomra választja ki a neki szükséges esetet és delikvenst, ugyanakkor valóban mélyen megragadja, ha tetszik, elragadtatottá teszi Jancsó Piroska ikonikus képe.

Tovább a teljes cikkhez! 

Reményi József

Forrás: Litera.hu (2012.10.09.)