
Rubin Szilárd: Aprószentek
Még 2010-ben, Rubin Szilárd halála után nem sokkal napvilágot látott a hír, miszerint a hagyatékban egy befejezetlen, ám igen figyelemre méltó bűnügyi-dokumentum regényre bukkantak. A szerző rajongói és az irodalomszeretők azóta vártak az Aprószentekre, amit a Magvető Kiadó most októberben jelentetett meg egy Rubin-monográfiával egyetemben.
1953 októbere és 1954 augusztusa között öt diáklány tűnt el nyomtalanul Törökszentmiklóson. Az egyre fokozódó pánik ellenére a hatóságok tehetetlenek voltak, és egyre-másra röppentek fel különös hírek, meglepő teóriák: szó volt zsidó vérvádról, egyszerű disszidálásról és a közeli szovjet laktanyában szolgáló elkövetőkről is. Majd '54 szeptemberében gyakorlatilag véletlenül derült fény a tettes kilétére, és a gyorsan lefolytatott, igen sok tényt figyelmen kívül hagyó tárgyalás során halálra ítélték a 20 éves Jancsó Piroskát, majd még abban az évben ki is végezték. Az ügyet megoldottnak tekintették.
Rubin Szilárd a '60-as években hallott először a bűntényekről, majd fokozatosan a megszállottjukká vált, és 40 éven keresztül, egészen a haláláig nem hagyták nyugodni. A könyvben leírtak tények, a valóságnak megfelelnek, de Rubin nem tudott és nem is akart kívülálló riporterként viselkedni, az eset igen mélyen megérintette. Így lett az Aprószentekből (tény)regény. Tovább a teljes cikkhez! Bak Róbert Forrás: Ekultura.hu (2012.11.02.)
2012-11-02 17:03:36
|
 |
|
|
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
|
|
|
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
|
|
|
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
|
|
|
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
|
|