Mint a sorozat eddigi köteteinél, ezeket a történeteket is a világ szinte minden tájának meséiből válogatta Boldizsár Ildikó. A néha igen kemény, megrázó testvérmesék is ékesen bizonyítják, hogy ez a „műfaj” eredetileg felnőtteknek szólt. E mesék erejét különösen felerősíti, hogy a szerző nem meleg kandalló mellett, láblógatva, távol a reáliáktól állította össze könyvét: nap nap után terápiára használja őket, bajba jutott gyerekek, ifjúk és felnőttek gyógyítására.

Egyik ismerősünk jelentette ki régebben, pulyalegeltetés közben, hogy a szülők nem adhatnak nagyobb ajándékot a gyereküknek, mint egy testvér. Akkor ez szöget ütött a fejembe, és nem is rostálta ki az idő onnan, egy rakás hasznos okossággal szemben. A kötet meséit jó szemmel-kézzel válogató Boldizsár Ildikó ugyanebből a gondolatból indult ki. Az Előszóban lényegre törően taglalja, hogyan szerkesztette fejezetekbe a meséket (Mitikus történetek, Testvérkalandok, Testvér testvér ellen, Bátyácskák – húgocskák – nővérkék, Egymást segítő testvérek), és hogy mennyiben mások ezek, mint a férfi-nő és anya-gyermek kapcsolatra épülők. Ugyanis legalább annyi mese szól a testvérviszályról, mint a testvéri szeretetről. Mi más is lehetne az első történet, mint az egyik legismertebb a Bibliából, Káin és Ábelé, és rögtön ezután következik a (másik legismertebb?) József és testvérei. 

Tovább a teljes cikkhez!

Forrás: Papiruszportál (2012.12.12.)