A 2004-es Gilead Marilynne Robinson amerikai írónő második regénye, az 1981-es debütálása után. Míg a Housekeeping az anyák és lányok regénye volt, addig a Gilead az apáké és a fiúké. Az egész tulajdonképpen egyetlen hosszú levél, amit a súlyos szívbetegségben szenvedő, 76 éves prédikátor, John Ames ír, egyetlen, alig 7 esztendős fiához. Ezt a levelet a majdani felnőtt férfinak szánja, így amikor a kezünkbe vesszük ezt a könyvet, a fikció szerint biztosak lehetünk benne, hogy alkotója már nem él.

John Ames prédikátorok leszármazottja: mind apja, mind nagyapja kongregacionalista pap volt. Az egyes szám első személyben megírt művek esetében kiemelten fontos az elbeszélői hang, az, hogy az író milyen hitelessé tud tenni egy adott karaktert szókincse, stílusa és gondolatfutamai alapján. Ezt a kihívást Robinson tökéletesen teljesítette. Ames írása éppen olyan lassú, csapongó és prédikációszerű, mint amit egy öreg paptól elvárnánk. Ha a könyv nem szólna semmi másról, már emiatt a gyönyörű elbeszélői hang miatt is megérné elolvasni.

A prédikátor írása szól mindarról, amit Ames tudatni szeretne magáról a fiával, azzal a majdani felnőtt emberrel, akinek valószínűleg csak emlékfoszlányai lesznek néhai apjáról. Így a szövegben keveredik az öreg mindennapjainak leírása a régmúlt családi történetével, a bibliamagyarázatokkal és a jótanácsokkal. Az egész levél egy élet lezárásának indul, és megelevenedik benne a család és az amerikai Közép-Nyugat élete az 1850-es évektől az 1956-os jelenig. A félszemű, harcos nagypapa a rabszolga-felszabadításért küzdött, ismerte John Brownt, harcolt a polgárháborúban. Vele szöges ellentétbe került a szintén John Ames névre hallgató, szélsőségesen pacifista apa, aki élete vége felé elfordult a hittől. És ugyancsak gyökeresen más karakterré vált az elbeszélő is. Három ember, három különböző világfelfogás.

Tovább a teljes cikkhez!

Bak Róbert

Forrás: Ekultura.hu (2012.12.14.)