Olvastunk már könyvet a háborúban borzalmakat átélt, meggyalázott nőkről, akiknek egy életen át kellett hurcolni a bélyeget, a lelki gyötrelmet. Olvastunk, filmeket láttunk a rettenet közepette lealjasodott katonákról, az emberi túlélési ösztönről, jellempróbáló időkről. Hihetnénk, hogy már-már ismerjük a háborút. Most megint úgy vélem, ezt soha nem lehet kívülről megítélni. Jó lenne hinni, hogy nem ismétlődhet meg. De ismerjük az embert.

Kováts Judit asszonyregényt írt a háborúról. Volt már ilyen, például Polcz Alaine rendkívüli könyve, az Asszony a fronton…, ez mégis más. Első könyv, de igazi ember-mese, fájó, felkavaró, tanulságos. Egyvégtében végigolvasva a könyvet, úgy vélem, olyan, a múlttal szembesítő-szembenéző írás ez, amelyre szükségünk van – noha ebben tán a több sorsból főszereplővé szőtt Somlyói Anna sem mer hinni. „Minden olyan régen történt, hogy nem érdekelt senkit, és mi is alig maradtunk már.” (A történész végzettségű szerző személyes vallomások, dokumentumok alapján dolgozott, amelyek 23 interjúalany életéből valók. Riportalanyai ötven évig őrzött titkokat mondtak el neki, életük vége felé.)

A Megtagadva valahogy elejétől ismerős volt a számomra. Folyton úgy rémlett, mintha ismerném a szereplők egyikét-másikat, a történet-foszlányokat; a könyv olvasása után derült ki, hogy a szerző földim. Innen ered hát az érzés, hogy ismerem a tájat, az emlegetett közeli várost, a (tanító)képzőt.

De Anna története ismerős lehet az ország bármely táján élőknek, hiszen a környezetünk idősei, anyáink, nagyszüleink, rokonok – ha nagy ritkán beszéltek a háborúról, ilyen foszlányokkal, emberi adalékokkal ajándékozhattak meg bennünket.

Tovább a teljes cikkhez!

Tóth Zsuzsanna

Forrás: Olvassbele.com (2012. 12. 31.)