Legújabb kötetében – ami harmadik a Shakespeare-drámákat tartalmazó könyvei sorában – három színdarabot tesz közzé. Úgy tudom, régi vágya volt, hogy Shakespeare-t fordítson. Ez a belső késztetés, kíváncsiság indítja el a munkát egy-egy soron következő darab esetében, vagy mindig szükség van a színházi felkérésre, ami ösztönzőleg hat?

Mindig színházi felkérésre fordítok színdarabot. Van ennek gyakorlati oka is: rendetlen munkaszervező vagyok, rapszodikusan jön az ihletem és a munkakedvem; ezen nagyon sokat segít a határidő és a rendező, aki várja felvonásonként a szöveget. Szóval fegyelmez és kordában tart. De szellemileg is inspirál, hogy van „címzettje” a munkának, aki reagál, dicsér vagy fanyalog, kérdez és válaszol.

A kötetben található drámák közül a legkorábbi a Szentivánéji álom, melyet először 1994-ben a Katona József Színház mutatott be Gothár Péter rendezésében. Legújabb pedig a Lear király, ezt Telihay Péter és a nyíregyházi színház felkérésére készítette el. Milyen alapvető különbségek látszódnak, ha vannak ilyenek, a két fordítás között eltelt másfél évtizedben fordítói szemléletét, módszerét és a shakespeare-i szövegvilághoz való viszonyát illetően?

Az említett két darab annyira különbözik, hogy nem tudom, mennyi az énbelőlem eredő különbség és mennyi a korai (Szentivánéji) és késői (Lear) Shakespeare-ből. De tény, hogy talán fanyarabb lettem, és bátrabban keverek maibb, modernebb elemeket a szövegbe. A Lear királyban például a dühös Goneril hercegnő így beszél apja dáridózásáról: „Éjjel-nappal csak bajt csinál nekem, percenként újabb botrányt produkál.” A humort is vaskosabbra, szabadabbra csinálom, mint régebben. De ne feledjük: a Szentivánéji alapvetően mese, rengeteg rímeléssel, zeneiséggel – a Lear nem ilyen.

Az ön által fordított Szentivánéji álom és a Hamlet több színházban bemutatásra került. Az előbbi színdarab jelenleg Szombathelyen, az utóbbi a Nemzeti Színházban látható. A próbafolyamatban konzultálnak önnel a soron következő előadások rendezői, esetleg kérnek bizonyos kiigazításokat?

A próbafolyamatba én nem kapcsolódom be, ezt nem is kérik tőlem. Az olvasópróbára – amikor tehát a színészek egy asztal körül ülve először találkoznak a szöveggel – el szoktam menni, de azután már csak a főpróbára és a premierre. Kiigazítást néha valóban kérnek, van olyan, hogy a rendező vagy a dramaturg a próbák során megkeres, hogy egy-egy sort, mondatot írjak át, mert – mondjuk – ifjúnak nevez a szöveg valakit, akit az adott produkcióban javakorabeli színész játszik, s akkor hozzá kell igazítani a szöveget. Egyébként a szombathelyi Szentivánéji álom (Mohácsi János rendezése) csak részleteket használ a szövegemből, tehát nem mondható, hogy az én fordításomban játsszák. A Nemzeti-beli Hamlet (Alföldi Róbert rendezése) teljesen az én szövegemmel megy.

Tovább a teljes interjúhoz!

Ménesi Gábor

Forrás: BárkaOnline (2012)