Idén megjelent, Köztünk maradjon című kötetedben szerepel az a joggal híressé vált vers, amit korábban az Élet és Irodalomban publikáltál, a Levél anyámnak című. Gondolom, nem meglepetés a számodra, ha elárulom: egy barátom édesapja, miután elolvasta, könnyes lett tőle a szeme. Édesanyád halála után mennyi időnek kellett eltelnie, hogy megírd ezt a verset? Milyen folyamatok játszódtak le benned a vers írása közben? Ki volt az, akinek a verset először megmutattad?

Kedves Gökhan, te magad is költő vagy, mit szólnál hozzá, ha valaki megkérdezné tőled, milyen folyamatok játszódnak le benned egy vers megírásakor? Én mindenesetre passzolom ezt a kérdést. Illetve, ha válaszolok is, nem igazán a kérdésedre. Nem is tudnék rá válaszolni, meg nem is akarok: úgy érezném, mintha egy peepshowban mutogatnám magam belülről, hogy hogy működök. De bennem nincs vágy, hogy a működésemről tudósítsak. Eszemben sincs! Amúgy se szeretek különösebben a privát dolgaimról beszélni. A vers – az más: az kitör a privát szférából, akármennyire személyes is. Ha nem tör ki, nem jó. De ha jó, akkor soha nem magánügy. Nehéz megfogalmazni, hogy hol és hogyan válik szét a privát és a személyes, de az biztos, hogy van köztük valami – meglehet, nem karókkal jelzett – distancia. A személyességet egyébként épp úgy meg kell teremteni, mint a személytelenséget. Egyik sem jön magától. És az, aki a verset írja, adott esetben egyes szám első személyben, az bekebelezi és szükség szerint átdarálja mindazt, ami privát. A nyersanyagát. Az életét. Mindenki másképp, de minden költő ezt csinálja.

Azt kérded, kinek mutattam meg először a Levél anyámnak című versemet. A címzettnek nem mutathattam meg, így aztán lehetett bárki, aki először olvassa. Emlékszem, hogy megmutattam és oda is adtam Szegő Jánosnak, aki a Magvetőnél a könyvem szerkesztője volt, de arra már nem emlékszem, hogy mit mondott rá. Azt hiszem, nem mondott semmit, de az valahogy több volt szép szavaknál. Aztán később megtudtam, hogy kitette a verset a Facebookra (nem tudom pontosan, hova, én nem vagyok rajta a Facebookon), és onnan átvették többen.

Nemrég Radnóti-díjat kaptál. Mit jelentenek neked általában véve a díjak?

A díjak elismerést jelentenek, vagyis jól esnek. A Radnóti-díj is nagyon jól esett. És persze, valamelyest a sikerről is szólnak a díjak, bár ez nem törvényszerű. Vannak nagyon sikeres írók, akiket nem halmoznak el díjakkal, és ritka az olyan díj, ami egy könyvet automatikusan sikeressé tesz. De azért a díjak segíthetnek abban, hogy felfigyeljenek egy könyvre, egy szerzőre. És minél kevesebben olvasnak, annál inkább. Hát még, ha egy díj sok pénzzel is jár, az már fél siker! Akit sok pénzzel dobnak meg, annak elolvassák a könyvét. Vagy csak így képzelem, mert a tapasztalataim e téren mondhatni csekélyek. Mindenre viszont biztos nem jók a díjak: például nem lehet velük megkötni egy cipőfűzőt! Ahhoz le kell hajolni.

Prózát soha nem akartál írni? Nem foglalkoztatott akár csak egy percig is egy életrajzon alapuló prózaszöveg megírása?

Olvassa tovább az interjút!

Ayhan Gökhan

Forrás: BárkaOnline (2012)