A kép a főnök Bán Zsófia legújabb prózakötetében, még akkor is, ha tényleges fotóból összesen hármat találtunk az elbeszélésgyűjteményben. Ez különben már egészen korán kiderül, rögtön a harmadik elbeszélés, A fotográfia rövid története utolsó oldalán ott a végkövetkeztetés: „a kép fölénye velünk szemben olyan nyilvánvaló, hogy elővenni is csak azért érdemes, hogy újra és újra szembesüljünk azzal, hogy semmit, de tényleg semmit nem tudunk. Csak a kép tud mindent. Negyvenszáz ultimó. Nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.”

Tényleg nincs. És olyan gép sincs, amivel meg lehetne mutatni, miért is szerethető ez a könyv – a szerethetőség vajon esztétikai kategória? Vagy legalább az volt, amikor még csak az állatok éltek?

Hogy Bán Zsófia viszonya a képekhez egészen speciális, azt ha máshonnan nem, az Esti iskola című kötetből egészen pontosan tudhatjuk. Ott is furcsa kapcsolatban voltak a szövegek és a hozzájuk tartozó illusztrációk, itt is abban vannak. A kép egyszerre radikális útja a megmutatásnak és finom módszere az elkendőzésnek. Mit látunk rajta és mit nem látunk miatta – talán így egyszerűsíthető le a probléma. (...)

Olvassa tovább !

Csider István Zoltán

Forrás: Népszabadság (2012.12.22.)