A legkevesebb, ami erről az irodalmi vállalkozásról elmondható, hogy rendhagyó. Adott ez a félévente megjelenő, Alibi című könyv – folyóirat, élménytár, szakkönyv –, amely már koncepciójában sem követi a megszokott sémát. Nem is folyóirat ez valójában, inkább rendszeresen jelentkező, egyetlen szócikk köré épülő enciklopédia, amelynek szerzői ráadásul főállásban nem mind a szépírást művelik. Összeáll tehát félévente egy változó összetételű csapat – úgy félszázan –, hogy ki-ki habitusának, ismereteinek vagy hirtelen támadt ötleteinek engedve más és más megközelítésből dolgozza fel – ugyanazt. Ez alkalommal a feladat az volt, írják meg, mi jut eszükbe arról: sziget.

Már maga a szó is sejtelmes, még akkor is, ha a karikatúrák visszatérő témája. Röhögünk a rajzon, mert az itt partot érő hajótörött számára ez a meglepetések sokaságát sejtető biztonság, bár a hajóról kitett lázadó matróznak maga a pokol. A sziget egyszerre büntet, véd és ad új esélyt valami másra azzal, hogy magába zár, ráadásul szigetről nézve még a víz fényei is másnak látszanak, mint parton ülve. Ha tánciskola valamely rejtett zugában összeverődő, pattanásos képű kamaszok alkotnak majomszigetet, az a szorongás jele, Bali viszont a boldogító szerelemé. Lehet börtön- és kincses, nevezhetik Margitnak vagy akár Manhattannek, ha a pedig nyár, akkor rendszerint Hajógyári.

Ebben a formás kötetben a szemünk láttára lesz az ismert költő íróvá, színész és rádióriporter költővé, a regényíró karikaturistává, a lapcsináló egy furcsa családtörténet novellistájává, az etológus a túlélés esélyeit latolgató Robinsonná, a gyermekorvos a „mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?” kérdésre választ keresővé. Magyarok és külföldiek palackpostája ez a kötet, amelynek főszerkesztője – aki Hawaiiról datálja írását – a pénz és a reklámok világából érkezett. Illetve még korábban – von Haus aus – a magyar irodalom sűrűjéből.

Krimikből tudott, hogy a szó eredeti jelentése szerint az alibi bűncselekményekhez kötőtő szakkifejezés. Újabb, módosult jelentése szerint kifogás is. Nincs szükség rá. Remek, bátran vállalható munka ez, amelyet rajzok, régi térképek és a Fortepan nevű internetes honlap fotóanyagának kásahegyéből kölcsönzött fényképek egészítenek ki hozzáértő, gondos válogatásban.

Berkó Pál

Forrás: 168 Óra (2012.12.07.)