Bognár Péterrel nemrég megjelent Bulvár című kötete kapcsán éppen egy sör mellett találkozunk. Hrabalt idéz: kiemel némi sörhabot, átmossa kezeit. Valamiképpen ezt jellemzőnek tartottam rá mindig: váratlan, meglepő és megkapó gesztusok. Akár egy kézcsók, akár egy „idézet”, miegyéb. Amiről pedig szó esik, az kicsit Bognár, kicsit vers és a kettő metszete.

A Bulvár tulajdonképpen a második első köteted. Egészen más a fogadtatása: kritikai visszhang, rádióinterjúk, felolvasóestek. Hogy éled meg ezt?

Végül is ezek szórakoztatóak. Lehet nyilvánosság előtt szórakozni.

Mennyiben más ez a kötet, mint az első (Sajna-sebaj, 2005). Koncepciózusabban indultál? Hogy jutottál el az első kötetig, és miként a másodikig?

Az első teljesen más kötet volt. Írogattam, a verseim elkezdtek megjelenni (Ligetben, stb.), és valahogy úgy éreztem, az összegyűltekből lehetne csinálni egy kötetet. Egy barátomnak akinek volt egy kiadója akkor, az NKA-nál pályázott a kötetemmel, nyert rá valami kis pénzt, megjelent. Leginkább azért szerettem ezt, mert így már nem kellett azokkal a szövegekkel foglalkozni – ha ugyanis megjelenik, akkor el lehet felejteni, nem kell vele már dolgozni. Ha nem jelentek volna meg, biztosan próbáltam volna még fejleszteni. A Bulvárnál tényleg máshogy volt. A most megjelentek közül van olyan szöveg, ami már 4-5 éves, fokozatosan alakult ki a koncepció, egyre tudatosabban ezt a kötetet próbáltam csinálni. Egyszer csak szóltak tavaly, hogy én kapom a Petri-díjat, és ebből lehet egy kötet. Akkor megvolt az anyag bő fele (kicsit több is), összerendeztem, amiről úgy érzetem, hogy kell még, azt hozzátettem, és megjelent.

A Petri-díjnak külön története van… Elmeséled?

Tovább a teljes cikkhez!

Markó Anita

Forrás: ELTE Online (2013.01.25.)