Kétségkívül hatásos módja az egyszeri néző moziba csábításának, ha a „megtörtént események alapján” mondatot a filmplakátra nyomtatják, különösen akkor, ha az alkotás középpontjában egy részleteiben máig felderítetlen gyilkosságsorozat áll. Ez a fogyasztói reflex természetesen az irodalmi művek esetében is működhet, azonban érdemes megjegyezni, az Aprószentek nem egy szenzációs nyomozás lebilincselő elbeszélése. Nem is ügyesen kivitelezett krimi vagy szenvtelen jegyzőkönyv, hanem Rubin Szilárd kísérlete egy „művészileg megoldott és hiteles tényregény” megírására, amely nélkülöz minden hatásvadász attitűdöt. A szerző ez esetben személyesen érintett, aktív szereplője az események felderítésének attól a perctől fogva, amikor 1965-ben megpillantja Jancsó Ladányi Piroska fényképét a Bűnügyi Múzeumban, és a megszállottjává válik az ügyének.

1953 októbere és 1954 augusztusa között öt lánynak vész nyoma Törökszentmiklóson. A rendőrség kezdetben nem feltételez összefüggést az eltűnések között, így a nyomozás óhatatlanul kudarcba fullad, és a többségükben gyerekkorú lányok utáni kutatás eredménytelensége miatt pánik lesz úrrá a településen. A közhangulatot kiválóan érzékelteti a regényben, hogy a városban megindul a találgatás, mendemondák terjednek, cigányokat jelentenek fel, szovjet katonákról pusmognak, még a zsidó vérvád is felmerül, amelynek állítólag utánajár a nyomozó hatóság. 1954 szeptemberében aztán szinte a véletlennek köszönhetően rábukkannak az öt lány holttestére egy rossz hírű ház használaton kívüli kútjában. A házban élő, köztudottan feslett erkölcsű lányanyát, Jancsó Ladányi Piroskát a rendőrök még aznap őrizetbe veszik, s a húszéves lány a letartóztatása után azonnal magára vállalja a gyilkosságokat. Egyszerű képlet – gondolhatnánk, de a cselekmény ezen a ponton válik komplikálttá. Piroska ugyanis többféle, egymásnak ellentmondó vallomással is előáll, amelyek közül az egyik változatban bűntársakról, egy másikban szovjet katonákról is szó esik.

Rubin Szilárd a hatvanas évek második felétől egészen a 2010-ben bekövetkezett halálig dolgozott Jancsó Ladányi Piroska történetén. Aprólékos munkát végzett: találkozott és interjút készített az áldozatok hozzátartozóival, beszélt az érintett hivatalos személyekkel, még Piroska anyját, a börtönkórházban fekvő Jancsó Borbálát is felkereste. Ismerte a „törökszentmiklósi vámpír” esetéhez kapcsolódó sajtóközleményeket és tanulmányokat. Nem hagyták nyugodni azonban az ellentmondások, sem az a gondolat, hogy az ötvenes évek Magyarországának politikai miliőjében értelemszerűen elképzelhetetlen lett volna szovjet katonák felelősségét firtatni egy ilyen súlyos bűnténnyel összefüggésben. Bár több ízben fordult a hatóságokhoz, és személyesen Kádár Jánosnak is írt, hogy betekintést kérjen a nyilvános tárgyalás zárolt anyagába, kérését rendre elutasították. Hiába a rendszerváltást követő politikai enyhülés, még a kilencvenes években sem járt sikerrel: a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatala arról tájékoztatta, hogy az iratok nem állnak rendelkezésre.

Tovább a teljes kritikához!

Bátai Blanka

Forrás: Kortárs Online (2013.01.07.)