Be kell vallanom, kishitű kételkedéssel nyitottam ki Kemény István új kötetét, és szeretném azt hinni, jó okom volt rá. A megjelenést megelőző felfokozott várakozások – melyek egy Kemény-könyv esetén természetesnek mondhatók – könnyen keltenek ugyanis gyanút: mi van, ha az elvárások ezúttal túlzottak? Mi van, ha a kísérlet most mégsem járt sikerrel? NÉMETH BÁLINT RECENZIÓJA

A borítón látható festmény (Albrecht Altdorfer: Nagy Sándor csatája) egyszerre elbűvöl, s ez is gyanús. Jó lesz vigyázni, figyelmeztetem magam. A borító hátulján pedig három olyan sor olvasható a kötetből, amelyek első látásra nem tűnnek a legjobb Kemény-sorok közül valónak: „Ahogy az oroszlán szépségét a rács miatt / csodálhatod meg nyugodtan, úgy / az érzelmek pusztító erejét a versben.” Aforizmatikus, idézhető, de valljuk be, már-már giccses gondolat. A Kemény István lírájának „tökéletesen, határtalanul, visszavonhatatlanul szabad” voltáról értekező fülszöveg tovább növeli a gyanakvást. Közben azzal nyugtatom magam, hogy egy fülszövegnek végül is az a feladata, hogy ilyesmiket mondjon – nem ítélhetjük el ezért. Erre szerződött, erre van neki képesítése. A kishitű kételkedés azért - nincs mit tenni - ott motoszkál bennem.

Aztán hamarosan szerte is foszlik, mert minden a helyére kerül. A fülszövegnek például ez esetben, nem szégyen bevallani: igaza van. Talán mondhatná másként a magáét, de ettől még igaza van. Helyére kerül az idézett három sor is a második ciklus (De még így is majdnem) legelején, mégpedig úgy, hogy a Királynő gyerekkori költeménye címet kapja. Ez a távolító gesztus máris fellazítja a zavaró aforizmajelleget, árnyal és távlatot nyit azzal, hogy a gyerekkor (sőt: egy királynői gyerekkor) tartományában jelöli ki az analógia születési helyét – ami persze nem jelenti azt, hogy a gondolat ne lehetne érvényes, csupán mindenható igazsága kérdőjeleződik meg szelíden.

Olvassa tovább a cikket!

Németh Bálint
Forrás: Revizoronline (2013.02.18.)