Tegnap hajnali négykor a végére értem Rubin Szilárd be nem fejezett regényének, az Aprószenteknek. Második alkalommal végeztem a könyvvel, az első után még egyszer elolvastam, s most bevégezve, gondolkodom rajta. A világirodalom nagy befejezetlen művei jutnak eszembe, amik mindig jobban izgatták az emberek fantáziáját, mint a befejezett, lezárt művek. Mintha egy ilyen félkész műben az olvasó tetten érhetné az írót, közelebb férkőzhetne titkaihoz – nem csak a műhelytitkokra gondolok – az emberhez. Különösen az író halála emeli a befejezetlen művek báját. Máskülönben nem maradt volna befejezetlen az a mű, egy élő írónak kutya kötelessége, akarom mondani írói kötelessége befejezni, amit már elkezdett.  De az író is csak ember, és ha a halál ott kopogtat az ajtaján, ő sem tud kitérni előle. Haladékot is csak az Ottlik elbeszélésben kaphat a művész. Mintha ezeknek a nagy ívű történeteknek a megírásához nem lenne elég egy élet, mintha túlnőnének az alkotón, külön életteret követelve maguknak. Ilyenkor válik egy történet befejezhetetlenné, megírhatatlanná, amikor már az író sem tudja, hogy valójában merre tart, amit ír. Természetesen nem minden író kerül bele ebbe a zsákutcába, – ami független az alkotó tehetségétől. Vannak történtek, amik önmagukba fordulnak, így válnak befejezhetetlenné.

Rubin Szilárd utolsó, befejezetlen műve az Aprószentek amin negyven évig dolgozott, szintén hasonló kategóriába tartozik. A szerzőt nem kell bemutatni a kortárs magyar irodalom kedvelőinek. Az utóbbi években újra kiadták két regényét a Csirkejátékot és a Római egyest, amikkel Rubin ismét felkerült a polcra és a kritikusok látóterébe. Már sokadik alkalommal, hiszen Rubin fent említett két regényét, az utóbbi negyven évben többször felfedezték. Nem csoda, hiszen ezek a könyvek új hangot ütnek meg a magyar irodalomban. Mindkét regény szerkezete mértani pontossággal van megszerkesztve. Minden egyes mondatát fényesre csiszolta, valósággal közelharcot vívott velük. Ugyanez a küzdelem érezhető az Aprószenteken is, amiről a Rubin halála óta eltelt két évben az irodalommal foglalkozók egyre többet beszéltek. Miután a könyv 2012-ben megjelent, már intellektuálisan mindenki kellően fel volt tüzelve és türelmetlenül várta mikor veheti kézbe a könyvet. A témát Rubin, ha nem is az utcán, de majdnem, a Bűnügyi Múzeumban találta, ahová egy 1965-ös, unalmas decemberi délután vetődött. Itt látja meg a 21 éves Jancsó Piroska fényképét, aki 1953. októbere és 1954. augusztusa között öt gyereklányt ölt meg Törökszentmiklóson.  Tettéért halálra ítélik, és felakasztják. Rubin valósággal beleszeret a lányba, és úgy dönt, a gyilkosságsorozat és a lány nyomába ered. A téma megszállottja lesz, amit élete végéig görget maga előtt, mint a szkarabeusz bogár a galacsint.

Tovább a teljes cikkhez!

Sain Gábor

Forrás: ÚjNautilus (2013. 02.19.)