– Regényed főhősét erősen leszólja írókollégája, amiért novellista. Te is úgy érzed, hogy létezik a magyar irodalmi életben a regénykényszer, vagyis csak akkor tekintenek komoly írónak, ha már letettél egy regényt az asztalra?

– Le kell rögtön szögezni, a könyv nem rólam szól. Nyilván van benne egy csomó apró részlet, díszlet, ami az én életemből való, mert ezeket könnyebben le tudom írni. Mondjuk a Király utcát. Meg olyan érdeklődési köröket választottam a főhősöm, Emlék Bundás számára, amik tőlem sem állnak távol. Például a krimiolvasás. De sokféle alakból van összegyúrva ez a figura. Például a krimirajongását Babiczky Tiborról mintáztam, mert bár én is szeretem ezt a műfajt, a mi társaságunkból ő a szakértő, aki minden krimit elolvas, és ha kijön egy új, akkor szinte rögtön meg is mondja, hogy érdemes-e megvenni. Visszatérve a novellára: tudjuk, hogy ez jelen pillanatban egy eladhatatlan műfaj. Én íróként és olvasóként is novellista vagyok, azt tartom a prózai műfajok csúcsának, de minden kiadó azt szeretné, ha az író folyton regényt írna. A kortárs irodalomban nagyon kevés olyan író van, aki valóban regényeket ír. Olyat, ami klasszikus regényformában van megírva, és amiben nagy társadalmi tabló jelenik meg. Rengetegen írnak regényt azért, mert ez az a forma, amit el lehet adni, vagy amivel irodalmi rangot lehet szerezni.

– Sokan kapcsolják össze a neveddel a humort is. Szerinted mennyire értékeli a magyar irodalmi szakma, ha egy szerző szórakoztató is mer lenni?

– Tudomásul kell venni, hogy a magyar irodalom sznob és konzervatív közeg. Az irodalomtörténet meg főleg. Mindenhez vonzódunk, ami mély, bonyolult, hosszú, magas, ködös vagy érthetetlen. Minden, ami szórakoztató, humoros, népszerű, gördülékeny vagy történetelvű, az gyanús, és az ilyen műveket szeretjük kitolni a kispadra.

Az interjú itt olvasható tovább!

Szathmáry István Pál

Forrás: mno.hu (2013.03.02.)