(kiadvány: Abban a házban)

Talán nem is lehet másként történetet mesélni. Talán minden elbeszélés mélyén ott a motívum: vegyünk egy az eseményekben résztvevő, de a történteket a kívülálló szemével (is) látni képes szereplőt, és meséljük el a történetet az ő szemszögéből. Mariam Petroszjan Abban a házban című regényében a kívülállóság motívuma azonban nem csak ebben a formában jelenik meg.

Adott egy bentlakásos intézmény, feltehetőleg valahol az angolszász világban, az arra utaló jellegzetes motívumokkal, amelyek között a gyerekek saját, zárt, belső szokásaik szerint élnek, és kész a világsiker. Ezt gondolhatnánk Mariam Petroszjan Abban a házban című könyve kapcsán, mely 2010-ben az év regénye lett Oroszországban, s azóta számos más nyelvre is lefordították.

A regény egy fogyatékkal élő, elsősorban mozgáskorlátozott gyerekek számára létrehozott otthonban játszódik, írásom címében szereplő többes szám tehát erre is utal, a Ház (mindvégig így, nagybetűvel szerepel a szövegben) lakói is kívülállók az egészséges gyerekek világához képest. Ennek persze rendkívüli hatása van viselkedésükre, leginkább arra, ahogyan saját életüket, sajátságos zárt világukat létrehozzák, saját szabályaikat kialakítják az intézmény falain belül, majd bármi áron védelmezik azokat. Ez a motiváció annál hevesebben jelentkezik, minél elvetemültebb, minél nehezebben kezelhető egy karakter. A Kint (szintén nagybetűs kifejezés a regényben) világának fájó emléke éppen annak tagadásában jelenik meg a szereplők többségénél, s akad, aki ebben a tagadásban egészen a gyilkosságig is eljut.

Érdekes tehát ebben a szituációban egy olyan karakter, aki éppen e közegben éli meg saját kívülállóságának tudatát, s bár inkább tanúja csak, mint mozgatórugója az eseményeknek, speciális helyzetével közvetítő szerepbe kerül az olvasó és a regény többi szereplőjének egymástól távol álló világa között.

Ugyanis az olvasó is lehet kívülálló. (...)

Tovább a teljes cikkhez!

Pethő Anita
Forrás: Prae.hu (2013.03.08.)