Soha nem akartam emlékezni. Egész életemben próbáltam elfelejteni mindazt, ami történt. Hiába, nem szabadulhatok – ezek Kováts Judit könyvének utolsó szavai, s a zárás arra a képtelenségre, arra a tehetetlenségre is rávilágít, amely miatt ennek a kötetnek meg kellett születnie.

Tényregény – mondhatnánk, s nem is tévedhetnénk nagyobbat. Mert bár a szerző, mint a fülszöveg is írja, huszonhárom személlyel „közel százórás” anyagot gyűjtött össze pályája során, a szöveg egyetlen ember, Somlyói Anna életét meséli el. Pontosabban élete mélypontját, a második világháború körüli időszakot, abban történt minden, ami fontos az életében.

Holott ez a „bár” is csalóka. Ezerszáz óra sem elég ahhoz, hogy egy ember ilyen jól megírjon egy könyvet, ennyire szárazon, világosan és éppen ettől fájdalmasan meséljen el valamit, ami nem az övé. Ám az irodalom varázslata az, hogy minden azé az emberé, aki ír, még ha hivatalos önéletrajzában nem is vallhatja a magáénak. Az irodalomhoz valami több kell, mint oral historyk: tehetség, alázat, arányérzék, empátia.

Tovább a teljes cikkhez!

Demény Péter

Forrás: Nol.hu (2013.03.23.)