Társaságban olykor elsütöm, hogy ha látnám a jövőt, lottóznék. Ami nem teljesen biztos. A jövő azonban – ezért vagy nem ezért – rám-rámjár, és én elég gyorsan kiegyezem azzal, hogy ennyi legyen a nyereményem. Történt például, hogy 2011. január 23-án, egy ritka szar évben, egy ritka szar nap előestéjén, hosszas szervezést követően Cserna-Szabó kollégával üldögéltem a Vianban, természetesen a Liszt téren, a Gozsduban még veszekedni is csak suttogva lehet. Akkor még nem tudtam, milyen sokan piszkálják azzal, írjon végre regényt, kicsúszott az én számon is a kérdés. Soha, vágta rá gondolkodás nélkül. Én a novellistától érdeklődtem, személyében a novellista válaszolt. Én az írásmódjával érveltem, ő az írásmódjával cáfolt. Mindketten mélységesen meg voltunk győződve arról, hogy az addigi kötetek minket igazolnak. Olyan mélyen, hogy fogadást kötöttünk: én arra, hogy legkésőbb 2014. január 23-án testet ölt ez a bizonyos első. Ezt helyben be is véstem. Jelszavak és pinkódok, hosszú számsorok faiskolájában kapott saját kis dézsát, gondoltam, majd éről évre átviszem. És vigyorogtunk. Én például azért, mert biztosan tudtam. (...)

Tovább a bloghoz!

Forrás: eszedorablogja.cafeblog.hu (2013.04.08.)