Legutóbb írtunk Cserna-Szabó András első regényéről, a kalandos című Szíved helyén épül már a Halálcsillag-ról, most pedig alkalmunk nyílt beszélgetni a kötet szerzőjével, ponyváról, pacalról, madridi kalandozásairól, a magyar krimiről, és arról, hogy miért gáz, ha úgy olvasunk egy regényt, mint a Story magazint.

Elég sok interjút adtál az utóbbi időben.

Alig győzök ugyanarra az öt kérdésre változatos válaszokat adni. De nem akarok panaszkodni, nagyon örülök, hogy érdeklődnek a könyvem iránt. Ez volt a cél.

Mi kerül elő legtöbbször? Hogy főhősöd Emlék Budás te vagy e valójában?

Ez is. Persze. De nem én vagyok. Teljesen másképp állunk az irodalomhoz és az élethez is úgy általában. Az a baj, hogy az emberek úgy olvasnak, főleg, ha egyes szám első személyben van megírva a szöveg, hogy az biztos valami vallomás, mintha egy irodalmi Story magazin lenne az egész. Az iskolában is elsőként az írók életrajzi kartonját kell bebiflázni, pedig az önmagában még semmit sem jelent.

Stephen King mondta, hogy ő magát az irodalom McDonalds-ának tekinti, így nálad is kézenfekvő a kérdés, hogy te milyen ételnek felelsz meg az irodalomban?

Ezt a poént már elsütöttem a második könyvem hátulján. Hogy ha King a McDonald’s irodalmi változata, akkor én meg az Utasellátó irodalmi változata vagyok. Sok könyvét szeretem egyébként, leginkább a Ragyogást. De nem ő a kedvencem. Horrorból Lindqvist Hívj be! című könyve nálam az első, krimiből a Chandler-Block-Nesbø szentháromságában hiszek.

És vajon miért hiányzik nálunk a krimi műfaja?

Nem hiányzik, csak soha nem jutott igazán irodalmi rangra. Pedig, ha akarom, (márpedig akarom), már Mikszáth Kálmán remek krimiket írt. Gondoljunk csak A lohinai fűre vagy a Kísértet Lublón-ra. Ez utóbbi 1892-ben már tökéletes detektívregény: van benne aranyhamisítás, gyilkosságok, kísértet, zseniális, különc nyomozó, szerelmi szál, lövöldözés, üldözés stb. Aztán Szerb Antal (aki irodalomtörténetében alantas dolognak ítélte a krimiolvasást) szintén írt egy nagy intellektuális krimit, A Pendragon legendát. A 60-as években induló Albatrosz sorozat százezres példányszámban nyomta a nyugati krimi-klasszikusokat (Chandler, Hammett, Macdonald, Block, Agatha Christie, Simenon, King, Block stb.), és próbálkoztak kortárs magyar krimikkel is, még Rubin Szilárd is írt egyet. Igazán nagy mű mégsem született. Talán azért, mert a magyar szépirodalom mindig is lezárta kapuit a populáris műfajok előtt. Persze Lengyel Péter Macskakője, Tar Szürke galambja fantasztikus könyvek, de itt sem arról van szó igazából, hogy a krimi irodalmi rangra nő, hanem hogy a szépirodalom saját céljaira használja a krimiformát. A Szürke galamb egy zseniális Tar regény, mellesleg krimiként is értelmezhető. De valami mostanában mintha beindult volna: Kondor Vilmossal és Csabai Lászlóval. De azért azt nem érzem, hogy olyan krimi-kultusznak néznénk elébe, mint ami pl. Lengyelországban vagy Skandináviában dühöng. Tovább!

Hegedűs Robin

Forrás: BookOne (2013.03.25.)