Évtizedek óta Erdős Virág az egyetlen lírikus, aki élni tudott az internet adta lehetőségekkel, így olvasótábora nagyobb, mint azt korábban bármelyik olvasásszociológus elgondolhatta volna. Emblematikus figurává nőtte ki magát a kortárs költészetben, stílust teremtett problémaérzékeny, szolidáris hozzáállásával és erős, lobbanékony (impulzív) nyelvi erejével.

A Pimpáré és Vakvarjúcska című könyve kapcsán az írók jelenkori feladatáról is nyilatkozott: „Meg kell mutatni valamit, amit a hétköznapi megszokások elfednek előlünk. Ami jártunkban-keltünkben, fontoskodásunkban elkerüli a figyelmünket. Vagy amit rosszul látunk. Vagy amiről inkább elfordítanánk a tekintetünket. Tudom, hogy közhelyesen és persze iszonyú nagyképűen hangzik, de az irodalom feladata szerintem mégiscsak az, hogy a dolgok hétköznapi, felületesen értelmezett valósága mögött megmutassa az igazságot. Sőt, a maga módján »igazságot tegyen«.

Márpedig az igazsággal szembesülni mindig kicsit meglepő élmény. Pláne, ha úgy egyébként nem nagyon vagyunk hozzászokva.” Sőt, az ellenkezőjéhez inkább. Hazugság ömlik a tömegkommunikációs eszközök orrán-száján, és nincs, aki cáfolja, ott rögtön, még ha tudván tudják is, hogy mellébeszélés, csúsztatás. Az atmoszféra át van itatva ködösítéssel. Hát hogyne vágna fejbe bennünket, ha valaki szembemegy ezzel? De még mennyire! És a meglepi jól tud esni, pláne, ha érezhetjük a valóság frissen vágott (fű és vér) szagát, megpillanthatjuk a tények nyers pucérságát. „Erdős Virág a játékos szigorúság sziporkázó költője, aki korábban is a szatíra, a paródia, az abszurd iránti fogékonyságával tűnt ki pályatársai közül” – írta róla Reményi József Tamás.

Tovább a kritika folytatásához!

Kántor Zsolt

Forrás: Népszabadság Online (2013.06.08.)