Az Édentől nyugatra - Cserna-Szabó András Szíved helyén épül már a Halálcsillag c. regényéről (Prae.hu)
Vajon mi késztet egy írói válságban lévő, meglehetősen gasztromán novellistát arra, hogy westernregényt írjon? Népszerűtlen, elfeledett műfaj, már a puszta gondolata is abszurd. Nyilván eleve kudarcra ítélt.

Cserna-Szabó András regénye mintha épp az iménti kijelentést cáfolná meg: a szerző már küllemében is olyan könyvet kíván megjeleníteni, melynek borítója az agyonolvasástól gyűrött, helyenként foltos és szakadt. Vagyis népszerű, eladható, csakúgy, mint az egykori Albatrosz-regények. Az ún. magas irodalomból kiábrándult főhős számára is egy ígéretes ponyva megírása jelenthet némi esélyt a kitörésre. Így aztán belevág, s a cselekmény innentől kezdve két párhuzamos síkon halad tovább: Emlék Bundás iróniával és némi spleennel megtűzdelt (ön)reflexióit, a boldogságkeresés reményében tett utazásait, a nagyepikával való küzdelmét, valamint a western kliséiből életre keltett antihősök kalandjait követhetjük nyomon. Utóbbiak még a klasszikus figuráknál is esendőbbek, a heroikus vonások minden fajtáját nélkülöző alakok, Szomjas és Jancsó easternjeiből, de leginkább a spagettiwesternekből lépnek elő.

A szerző a ponyvairodalomból, a pikareszk regényből, Rejtő Jenőtől, Bulgakovtól, a kommersz filmekből, de ezek paródiáiból, Tarantinótól, Tim Burtontől stb. is kölcsönzött stíluselemeket, továbbá a krimiből, a pornóból, a sci-fiből, és a szerelmes füzetekből. Ezeket filozófiai idézetekkel, várostörténeti kutatásaiból származó leírásokkal, illetve gasztroesszékkel vegyítette. Az ételek, és nem utolsósorban a borok szerepeltetése azokhoz a szövegekhez hasonló, mint amelyek korábban már az Ede a levesben című kötetében, illetve a Nagy Macskajajkönyvben is megjelentek.

Persze felmerül a kérdés: miért érezte szükségét annak, hogy mindezt egyetlen regénybe belesűrítse? Az olvasónak, vagy tágabb értelemben véve (kultúra) fogyasztónak kezdetben olyan érzése támad, mintha tévénézés közben egyszer csak elszabadult volna a távirányító, a képek pedig csak jönnének, megállíthatatlanul. Az egykori Vers mindenkinek itt megfér az akciójelenetekkel, a TV Paprika a hard pornóval, és így tovább. Az eredendően meglévő érdeklődést leszámítva, Cserna-Szabó e hihetetlen műfaji keveredéssel mintha azt a hatást kívánta volna modellezni, mi történik, ha hagyjuk, hogy mindaz, ami ma a tömegkultúrában jelen van, a tudatunkba férkőzzön. Ezáltal sajátos, minden érzékszervre ható regénytér jön létre, ahol a klasszikus szabályok nem érvényesülnek, és persze a csatornákat sem mi váltogatjuk.  "But if you want to live / You better learn the Game" – figyelmeztet már a könyv legelején, mottóként feltüntetett Motörhead-idézet.

A számtalan forrásból származó panelek és vendégidézetek nyomán keletkezett műnyelvben ─ Cserna-Szabó szavaival élve ─ a kissé "kelkáposztafőzelék-szagú" és megújulásra képtelen magas irodalom pop, rock és metál dalszövegekkel, a romantika nevében alkotott nyelvi giccsel, illetve trágár, vagy a könyv sajátos világába illő, közhelyszerű kifejezésekkel, ál-közmondásokkal egyesül. A szerző filmes asszociációkkal is él: a könyv címében szereplő Halálcsillag-motívum a Star Wars trilógiát idézi meg, mely főleg a hetvenes-nyolcvanas években szocializálódó nemzedék számára bír szimbolikus jelentőséggel. A már említett keverék nyelvezet parodisztikus jellegét Cserna-Szabó a jellemrajzok és leírások ismétlésével emeli ki. Tovább!

Gáspár-Singer Anna

Forrás: Prae.hu (2013.05.10.)
2013-05-10 15:53:04
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ