(kiadvány: Megy a világ)

De hiszen mindent elmondott, ami saját nyelvén elmondható, gondolta a habzsoló olvasó már két-három könyvvel ezelőtt is, mit akarhat még mondani azokkal a végtelenbe nyúló mondataival, mit felejthetett ki a tavalyi interjúkötetéből, hogy ismét közel háromszáz oldalt tölt meg azokkal a mondatokkal, melyek nem csak a végtelenbe nyúlnak, de arról is próbálnak mondani valamit.

És átpörgetve azt a közel háromszáz oldalt, böngészve a tartalomjegyzékben, egyre inkább bizonyossá válik a kezdeti bizalmatlan gyanakvás, hogy nem lesz itt már semmi új, hogy ez a közel háromszáz oldal csak a fogyasztói piac igényeinek kielégítéséről szól, mert ugyebár Megy a világ előre, tartani kell a lépést, nem lesz itt már semmi új, hisz a címek innen-onnan ismerősek, valamelyiket felolvasáson hallottuk, valamelyiket más kötetben olvastuk, igen, persze, Megy a világ, mondja Ő, de a habzsoló olvasót az érdekli, az Ő írásai mozdultak-e közben valamerre.

Aztán a habzsoló olvasó mély levegőt vesz, mert rutinból tudja már, hogy az Ő végtelenbe nyúló és végtelenről szóló mondataihoz bizony mély levegőt kell venni, mert hiába alig egy oldal némelyik szöveg, hiába szól A sebességről, hiába Bolyongás állva szinte mindegyik, mégis a hosszútávfutó kitartása kell hozzájuk, tehát mély levegőt vesz, és ezzel egyidőben igyekszik félretenni minden bizalmatlan gyanakvását, s az első oldaltól olvasni kezd.

Olvasni kezd, amíg rá nem jön, hogy ezúttal sokkal inkább hallgatni kell, hisz ahogy a fejezetcímek is jelölik Ő Beszél és Elbeszél végül Elköszön, a figyelemnek tehát más minőségét kívánja a habzsoló olvasótól, ennek az írónak hallgatóságra van szüksége, noha évtizedek óta állandó, ugyanakkor egyre tisztábbá váló nyelve látszólag csak bravúros stílmutatvány, Ő a szó eredeti értelmében még akkor is mondani akar valamit, ha a Felejteni akarásról ír. Tovább!

Szöllősi Barnabás

Forrás: Prae.hu (2013.05.14.)