(kiadvány: Hadd forogjon a nagyvilág)

Vegyünk le a polcról egy közömbösnek ígérkező, magyar olvasók számára szinte teljesen ismeretlen szerző nevével fémjelzett könyvet. Kezdjük el olvasni. Hagyjuk, hogy beszippantson a stílus és a sűrűn szőtt pókhálóként kirajzolódó narratíva. Aztán ahogy a végére jutunk, álmélkodjunk heteken át: miért csak most jutott el hozzánk Colum McCann regénye?

Adott tehát egy fiatal ír újságíró, Colum McCann, aki Dublint hátrahagyva átcihelődik New Yorkba, hogy ott író legyen. Persze huszonévesen ez még nehézkes, ezért nekivág egy másfél éves észak-amerikai biciklitúrának, hogy tapasztalatot szerezzen. Eltelik egy kis idő, és a kilencvenes évektől már regényekkel jelentkezik, de az igazi áttörés csak néhány évvel ezelőtt jelentkezett, amikor a Hadd forogjon a nagyvilág (Let the Great World Spin) című regénye 2009-ben elnyerte a National Book Awardot, majd két évre rá az International IMPAC Dublin Literary Award is az övé lett. Szerencsénkre idén már itthon is kézbe vehetjük a kötetet Berta Ádám fordításában.

„Annak, aki látta, elakadt a szava", dob bele a mélyvízbe rögtön az első mondat, mi pedig in medias res kezdhetjük rágni a körmeinket, hogy vajon leesik-e a kötéltáncos a magasból, vagy sem. Mert igen, ez az a bizonyos Philippe Petit, a némileg őrült francia, aki 1974 augusztusában a World Trade Center ikertornyai között kifeszített acélkábelen mintegy háromnegyed órán keresztül sétált (illegálisan, természetesen). Valódi kulcsmotívumként vonul végig a regényen a tornyok között egyensúlyozó alak képe. Az egyes fejezetek más-más karakterek nézőpontjain keresztül kapcsolódnak össze a kötéltáncoson keresztül: az hol csak egy kósza hírként, hol direkte bukkan fel a narrációkban, mindeközben folyamatos feszültséget is kelt jelenléte. Ugyan a közben lefolyó cselekmény jóval hosszabb a magasban tett sétánál, ám az kimerevítve, lassított felvételként táncol az ember idegein is, megadva az alaphangulatot. Tovább!

Írta: Rálik Alexandra
Forrás: Campus Online (2013. április 25.)