(kiadvány: A királynál)

Kemény István A királynál című kötetének fogadtatását e korai időpontban (a kiadás után pár héttel) nehéz megítélni. A Magvető honlapján közölt ajánlás a magyar közéleti költészet megújításának bizonyítékaként kezeli a könyvet, mert „valakinek ezt is meg kell tennie”, így a könyv egy nehéz feladat, „ha tetszik, kereszt” vállalása is egyben. Ugyanakkor a kötet bemutatóján maga a szerző is megjegyezte,[1] hogy e témában mindig születtek versek, vagyis nem a téma az új. A kötet versei maguk sem azt a benyomást keltik, hogy kötelességről, keresztről volna szó — és ez valóban újdonság a sorsot, hitet, történelmet, fátumot többé-kevésbé érintő közéleti költészet magyar regisztereinek hagyományában; mégis úgy érzem, a lépés nem a rokon témájú, hanem az azonos szerzőjű szövegekhez képest fontos, vagyis A királynál nem Vörösmarty, Nagy László vagy Petri szövegeihez, hanem Kemény előző verseskötetéhez, az Élőbeszédhez képest mutat érdekes elmozdulást.

Az Élőbeszéd egyik lényeges váltása a Kemény-líra előzményeihez képest a tanító jelleg megjelenése. Noha biztos tudással ez a könyv sem hivalkodott, az út a Kétszerkettőtől a Célszerű romokig inkább az ismeret, mint az egzisztencia síkján felmerülő kételyeket vette számba; az imponáló önfegyelem hátterében mégiscsak a „tudom, amit tudok” kellő magabiztossága áll a szövegek fedezetéül; úgy is mondhatnám, az Élőbeszéd a harmadik mondatok könyve.[2] Megkockáztatom, ez a váltás merészebb és izgalmasabb volt, mint a közéleti költészet „megújítása”; mindazonáltal az igazságra kérdezni nagypénteki gesztus, a Kemény-líra vitathatóan legizgalmasabb rétegét, magának az énnek a radikális bizonytalanságát kevésbé érinti.[3] Tovább!

Szolcsányi Ákos

Forrás: Műút (2013.04.10.)