2013.07.13. 12:05 Kiss Orsi

Nem krimiíró vagyok, hanem egy író, aki krimit is ír, pontosabban detektívtörténetet. Még inkább egy detektívről szóló történetet – hangsúlyozza az interjú alatt Csabai László, akinek hősét, a gyerekkorát Bagdadban töltő, majd a regénybeli Nyárligeten nyomozóvá érő Szindbádot a Magvetőnél idén tavasszal megjelent kötetében ezúttal Szibériába veti el a sors. Láger, éhezés, kilátástalanság jut osztályrészéül, míg azután egy váratlan fordulatnak köszönhetően nyomozó nem lesz megint, Nyárliget helyett azonban már a szibériai tajgán kell üldöznie a bűnt. (Kritikánk a Szindbád Szibériában című regényről itt.) De miért pont Burjátiába száműzte hősét, miért kellett megváltoztatni a városok nevét, és számolt-e azzal, hogy a névválasztás miatt állandóan Krúdyról faggatják majd az újságírók és az olvasók? Csabai László erről is mesélt a Könyvesblognak adott interjújában, melyből kiderül az is, hogy mit tartalmaz az a „segédkönyv”, amelyet a Szindbáddal párhuzamosan állított össze.

Nyíregyházáról érkeztél, most a Balatonhoz tartasz, mi pedig a Délinél találkoztunk. Gyakran utazol vonaton?

A Magvetőhöz, hál’istennek, elég gyakran kell jönnöm, főleg most a könyvem miatt. Szeretek Pestre jönni, nekem olyan, mint egy nagy múzeum. Vagy nem is múzeum, inkább mint egy élő kiállítás. Lehet, hogy akik itt élnek, nem is veszik észre, milyen érdekes város. Bár akivel beszéltem, az észreveszi, de ezek főleg ilyen írólények.

Azért is adja magát a kérdés, mert a hősöd, Szindbád életében, különösen a második kötetben, fontos szerepet játszik a vasút. Ez az, ami messzire viszi az otthonától, el egészen Szibériáig, és ezzel indul azután haza. Honnan jött az ötlet, hogy – egy elég éles váltással – a kisvárosi miliőből a negyvenes évek Szovjetuniójába helyezd át a hősödet?

Úgy ér véget a Szindbád, a detektív, hogy elviszik valahova, és szinte biztos, hogy a Szovjetunióba. Kerülhetett volna éppenséggel akár a Kárpátaljára is, vagy Ukrajnába, mert malenkij robotra vittek végül is a birodalom minden részébe embereket. Azért Szibériába került, mert az nagyon messze van. A Szindbád, a detektívben Bagdad volt az egzotikus szál, és azt gondoltam, a második kötetben is jól fog ez működni. Kellett Oroszországban egy olyan kultúrát választani, ami egzotikus, és számomra az orosz kultúra önmagában is egzotikus. Számomra Moszkva az egyik legegzotikusabb város. Moszkvában és Rómában éreztem azt, amikor ott sétáltam, hogy teljesen mások, mint az európai, eklektikus stílusban épült nagyvárosok. Mert alapvetően Szentpétervártól kezdve Budapesten, Párizson keresztül nagyon hasonlítanak egymásra az európai városok, Róma azonban más, és Moszkva is más. De attól féltem, hogy ha Moszkvát választom, az nem lesz elég egzotikus egy magyar olvasónak. És hogy miért pont Burjátiát választottam? Egyrészt mert messze van, mert Bajkál, mert Szibéria, másrészt mert nagyon jó irodalmak van hozzá. Amikor 1953 után némi kis olvadás volt, és a Szovjetunióban elkezdhettek utazgatni a magyar tudósok, az elsők között jutott el ide Róna-Tas András és Diószegi Vilmos, akik csodálatos könyveket írtak arról a világról, amely ma már különben nem létezik. Mert ez egy hatvan-hetven évvel ezelőtti történet. Rengeteget változtak a városok is, az emberek is, de valamikor létezett ez a világ. Diószegi pedig azokkal a burjátokkal beszélt, akik a sámánnemzedék utolsó képviselői voltak.

Úgy tudom, hogy végzettségedet tekintve német nyelvtanár vagy…

Történelem-német szakos, és informatikus.

De hogy jött akkor ehhez az orosz érdeklődés?

Az irodalmi érdeklődés. Prózaíróként, akiket ismerek, szinte mindenkinek az orosz irodalom a kedvence. Elég sok orosz könyvet olvastam, és azt gondoltam, ezt most így jól tudom hasznosítani. Az én felfogásomban ez a könyv – az egyik olvasatában – tisztelgés az orosz kultúra, elsősorban az orosz irodalom, és azon belül is az orosz prózairodalom előtt. És valahol így már hasznosítani is tudtam ezt a tudásomat, bár az ember alapvetően nem ezért olvas. Illetve én már sajnos azért. Már ritkán olvasok úgy, hogy csak jól szórakozzak. Már mindig azt nézem, mit lehet írni, és ahhoz hozzáolvasok. De azért alapvetően egy normális ember az élvezetért és a boldogságért olvas.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Könyvesblog.hu, Kiss Orsi, 2013. július 13.