Az anyaság nem mindig üdvözült, felhőtlen állapot. Az író, nő -  és irodalomtörténész szerző legújabb könyve küzdelemről, pokoljárásról, esendőségről, meddőségről, lombikprogramról, koraszülésről szól. Olyan világba vonja az olvasót, ahová a legtöbbeknek nincs bejárása. Olyanba, amit sokan el szeretnének kerülni, de nem mindig lehet. Kiss Noémi Ikeranyája a mókás cím ellenére egyáltalán nem vízparti, lazulós olvasmány, bohém kismama blog, az ilyeneket már sokan megírták.
Nem gőgicsélés, gügyögés, inkább valami olyasmi, mint amikor a villamos ablakából látod a sárga, koraszülött mentőt, inkubátorral az oldalán vesztegelni a legnagyobb dugóban, lavírozni a kocsisorban. Hallod a vijjogó szirénát, ezt a torz sírást és azt motyogod magadban „Ugye, odaérnek?! Ugye, túlélik?! Ugye, sikerül felnőniük!” (Egyébként meg ér sírni a könyveken!)

Szeretted A két Lottit? Az ikrekről nekem mindig ők ugranak be először.

Szerettem. Az Abigélt is, a lányregény a nevelődésem rózsaszínesebb része. Komoly konfliktusok vannak bennük megírva, s az igazán komolyakat persze megspórolják. Házasság, szerelem, testiség, barátság – mondhatnám, érintenek témákat, szemérmesen persze, de ez a dolga a „patriarchális regényeknek”. Csak a férfiak maradnak ki, és a nők kirekesztése is csupa evidencia. Hát ezen nőttem fel, szerettem nagyon, visszanézem őket. Így legalább elkerültem a javát, a korai ébredést s a drámaibb konfliktusokat: az én korosztályom, ahogy anyám, nagyanyám korosztálya is, ügyesen, ám hosszú utat bejárva tudta csak meg, hogy az élet nem lányregény. Ma ez könnyebb valamivel, igazi boomja van a „másik lányregényeknek”. Gondolj csak Jaenette Winterson népszerű nevelődés-regényeire, melyek az angol alsó osztályt mutatják be, vagy Bódis Kriszta műveire, ahol intézeti lakó vagy kurva lesz a hős. Hogy két egészen kiváló írót említsek, akik közeli tapasztalatokkal rendelkeznek.

Kislányként te is bőszen űzted a papás-mamás, nagy babás játékokat?

Nem babáztam sosem. Focizni szerettem a fiúkkal. Úszó, majd végül vízilabdás lettem.

Korábban mit gondoltál a szülésről, anyaságról?

Nem fogott meg, csak tiszteltem távolról. Nem értettem hozzá, fogalmam sem volt, mi az.  Mint ahogyan a szeplőtelen fogantatásra sem kaptam magyarázatot sosem. Mert hamis képem volt róla. Ez az igazság, ma semmi sem segít, hogy egy anya előre tájékozódjon. Szerelemgyerekek – hát nem tudom, van-e még olyan… Én meddőségi klinikán ültem több száz órát, ha összeadom. Ja, én magam szerelemgyerek vagyok, most jut eszembe

Nagyon vagány csajként indítottál. Az első könyveid csupa kaland és lazaság. Nem voltál egy anyuka típus.

Az irodalom fikció: vagyis ami vagánynak tűnik, az irodalmi forma, beszéd, nyelv. Gondolom, a Trans novelláinak hősével azonosítasz. Ne már! Megéltem a szabadság élményét írás közben, persze ez prózai vagánnyá tehet. Mindig látszik egy könyvön, milyen állapotban volt a szerző. Én is hiszek ebben. Számomra felszabadító dolog az írás. Évente kétszer-háromszor van igazi írói élményem, s most jön a lényeg: a gyerekek mellett, sőt, az anyaság legfárasztóbb, legdepisebb, leghormonzavarosabb évében is írtam. Talán még többet, mint máskor. Feleségnek és anyának is lehet lenni úgy, hogy vagány maradsz, mert másképpen gondolkodsz erről, mint amit sulykoltak beléd, vagy elvártak. Néha meglepően támogató a környezet, a családtól kezdve egészen a bölcsődés dadusig vagy egy postásig (bárki lehet feminista!). Szeretem megnyerni a zöldségesünket vagy anyukámat egy ügynek. Politikusokkal, kritikusokkal, az irodalmi élet etablált szereplőivel sokkal nehezebb. Nehézkes, konzervatív, önféltő közeg.

A "nőirodalom élharcosa" vagy. Évszázadok során a lányokat „guzsalyra, tőre”, fakanálra és babakocsira kárhoztatta az irodalom. Nem érzed úgy, hogy most már te is „letészed a lantod, nyugodjék". Tőled ne várjon senki több Rózsaszín szemüveget?  (Női irodalmi kritikai sorozat a Nyitott Műhelyben –Kiss Noémi és Menyhért Anna vezetésével.) Besimulsz a természetes női szerepbe. Játszóterek, babakocsi rodeók, homokozók és ovik világa nyílik meg előtted.

Van a könyvemben egy novella, játszótéren játszódik. Egy kislányról szól, akivel minden nap találkoztunk egy időben, kimentünk a térre egy hajnali órán. Mivel a szelektív kuka a hinta mellett van, láttuk, ahogy apukája reggelente belógatja, hogy szedje ki az ép zöld, barna és fehér üvegeket. Megrázó élmény volt, s mégis köznapi. Végül kapott egy nyalókát. Babakocsi, gyógyszertár, rendelő, kórház: sűrű helyek. Be vagy zárva, de inspirál. Megfulladsz benne és írsz. Haldoklik a gyereked, írsz. Aggódsz, írsz. De én már nem fogok erről írni. Őszintén szólva most is felkavar, ha felolvasásra megyek az Ikeranyával. Nem lesz több anyakönyvem, mert kinőttem az anyaság első három évéből. Innentől nem annyira érdekesek a blogok sem.  A női irodalmi kritikai sorozatunkra, a Rózsaszín szemüvegre nincs támogatás, még az eddigi beszélgetések szövegét sem tudjuk kiadni. Azt mondtuk, most van tizenkét huszadik századi írónőnk, érdekes, felfedezni való életművel (Galgóczi Erzsébettől Hervay Gizelláig), jó lenne összerakni. S majd utána folytatni – valahogy másként.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Németh Ványa Klári, Cotcot.hu, 2013. augusztus 12.