Megy a világ. A „hova?” irreleváns kérdés. Krasznahorkai szövegeinek világában sokszor van lényegi szerepe a mozgásnak, de soha nincs a mozgás céljának. A világ megy, úgy, ahogy azt szoktuk mondani: a világ van. Irány és sebesség: ezek lényegesek, kezdő és végpont: ezek nem.

Megy a világ és megy az alany is. A kettő egymáshoz viszonyított iránya, sebessége határozza meg a karaktereket.

Néha a világ mozgásának iránya ellentétes a megfigyelőjével, a megfigyelő kilép a világból. A Kegyelmi viszonyok záró elbeszélésében, Az utolsó hajóban a Magyarországról az utolsó hajóval elmenekülő elbeszélő a világ mozgásának irányáról így ír: „így aztán bármi tűnt is fel a közelünkben, egyre mélyebb érdeklődéssel figyeltük őket, persze csupán addig, míg rá nem döbbentünk, hogy kíváncsiságunkat, vonzalmunkat, sőt, nem egy esetben részvétünket kizárólag irányuk keltette fel.” A Duna befelé, a fennállóba, a „fennállóba” sodorja mindazon tárgyakat, amelyekre a távozó elbeszélő tekintete vetül: „a parton fennakadt ócska, rozsdás lavórokra, a folyami köveken veszteglő kibelezett hűtőszekrényekre és olajkályhákra, a mellettük elúszó, félbetört fák maradványaira, autógumikra és székekre, bádoghordókra és műanyag gyermekjátékokra, őz-, kutya- és lótetemekre.” Azok, akik elhagyják a világot, legfeljebb részvéttel tekintenek annak romjaira. A kilépés, az ellenállás a részvétben, a szomorúságban, általában véve: a világra vetett tekintet irányában adott csupán, amikor a tekintet iránya ellentétes a világ mozgásával.

De az is lehet, hogy a világ nézőjével egy irányba halad. Nem mondhatnánk, hogy erősíti törekvéseit, mert törekvései a legbanálisabb és legközvetlenebb célok kivételével Krasznahorkai hőseinek nincsenek, de mégis valahogy segítik útján. A világ Eszterné céljainak irányába megy Az ellenállás melankóliájában. Mik is ezek a célok? A „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalmat „széles körű s valódi megmozdulássá” alakítani? Vagy bosszút állni férjén. A világ az irányba halad, hogy ezeket a világtörténelminek nehezen nevezhető célkitűzéseket éppen időszerűvé válik megvalósítani. Cselekvésről nem lehet itt beszélni, legfeljebb intrikáról lehet szó, a fennálló szálainak pitiáner összebogozgatásairól.

És van, amikor az irány eldöntetlen. Bolyongás. Lehet állva is bolyongani. Nem csak az elbeszélő, a világ is képes erre. A Nine Dragon Crossing állva bolyong: benne a világ megy, de eldönthetetlen, merre. Az elbeszélő itt nem mozog, a világ az, ami mozog. Innen a paradox szituáció: „a Nine Dragon Crossingban, vagy ahogy a helyiek mondják, a Jiolongzhu Jiaojiben nem tartózkodhatik az ember, ezen átmehet kocsival, ez egy kereszteződés, ugye…” A világ megy.

A világ és az alany viszonyának másik meghatározója a sebesség. „Le akarom hagyni a Földet, kifordulok a réten a patakhídnál, kifordulok a szarvastető után az erdősötétből…” — így kezdődik az A sebességről című beszéd. Ahogy a bolyongásban az irány, úgy az út megtételének sebessége sem mindig meghatározható: „az úttal kezdődött, és azzal is fejeződött be, ama rendkívüli úttal, tettem hozzá, mely Urga és Beijing közt nagyjából egy nappallal, egy éjszakával s egy újabb nappallal volt mérhető — s ez a nagyjábóliság, ez a még csak nem is leplezett körülbelüliség, az adatok rám igazán nem jellemző nagyvonalú, azaz költői kezelése, egyszóval az tehát, hogy nemet mondva az egyenes válasz iránti szenvedélyem máskor szinte gyötrelmes kényszerére, az időtartam megjelölésével fejeztem ki egy távolságot” — írta annak idején az Urgai fogolyban. A körülbelüliség jól láthatóan nem az elbeszélés megbízhatatlanságából származik („az adatok rám igazán nem jellemző nagyvonalú, azaz költői kezelése”) hanem a világ tulajdonsága.

Krasznahorkai hősei azok, akik kilépni akarnak, más irányt keresnek, nem csupán  sodródnak a világgal, minimum állva bolyonganak. Krasznahorkais hősök ők, nem jellemzi őket a cselekvőképesség, sokkal inkább a szomorúság vagy a melankólia. A Megy a világ előre beszélője nem kivételes, hanem példaszerű esete ezeknek a hősöknek; állva maradni, amikor a világ megy: ez szintén relatív sebesség.

A teljes kritika itt olvasható »

Forrás: Bagi Zsolt, www.muut.hu, 2013. augusztus 24.

Megjelent a Műút 2013040-es számában