A Magvető gondozásában megjelent Trans című provokatív prózakötete után új könyvvel jelentkezik Kiss Noémi. A Panelek. Utazások Kelet-Európában című munkájáról, az úszásról, a szexről és a feminizmusról is beszélgettünk.

Vízilabdáztál, ami különösen kemény sport. Megkeményítette a női lelkedet? Mi az, amit ettől a sporttól tanultál?

Túl puha volt a lelkem a sporthoz, könnyű lenne ezt válaszolnom, de nem. Idővel azért hagytam abba a vízilabdát, mert rövidlátó vagyok és nehezen tájékozódtam a pályán, de a lelkem kamaszkori rügyfakadása - eszembe sem jutott mint indok, vagy magyarázat. A sport fegyelemre tanított, kitartást, magányosságot, elmélyülést, érzékenységet és konkrét, rövid távú célokat jelentett. Nagyon fontos volt a későbbi életemben, amit az edzéseken és az öltözőben tanultam, modellértékű, az emberi viszonyok tekintetében is, igen, a lélekre nézve kötelező gyakorlatok voltak ezek, nevelődések, a maguk rossz beidegződéseivel. A kágéesté versenyszellem például mindig taszított, én még a szocializmusban kezdtem az úszást. A sportban, mivel külön versenyeznek nők és férfiak (azt hiszem, egy lovassport a kivétel), nagyjából igazságos eredmény születik, a nők is próbára tehetik magukat, eséllyel startkőre állhatnak, ez szerintem pozitív hatással van a lányok nevelésére. Ha az irodalom is lovassport volna (és nem foci), és egyenlően megadatna a nőknek is az ?indulási esély?, talán akkor kevesebb vita és felháborodás hangozna el mostanában, miért hagyják ki őket automatikusan kuratóriumokból, díjakból stb. A lelkük miatt? Mert a nőknek szeszélyes lelkük van? Az irodalom meg túl kemény terep? Ez nevetséges! Félre ne értsd, én nem javasolok női prózaíró ligát. Csak arról beszélek, hogy az irodalom nálunk egy olyan kultúra-modellt jelentett sokáig, amelyben egyszerűen halmazon kívüliek voltak a nők, és ezt biológiai alapon magyarázták. Visszatérve a lélekre: ha valaki sportol, egyáltalán nem a lelke keményedik, én sírni is az úszómedencében tanultam, nevetni, meg veszíteni, ahogy írni is, 800 gyors közben találtam ki az első történeteimet, a víz alatt vizionáltam első figuráimat. Szóval az irodalom és a sport a medencében találkoztak: a medence a társadalom víztükre volt számomra. A testre és lélekre fordított figyelem pedig valamiféle összhang, önkritika, akárcsak egy novella kigondolása és megírása, csak utóbbiban a nyelv edzése zajlik.

A teljes interjút az alábbi link alatt tekintheti meg:

http://www.kulturpart.hu/index.php?menu=2&rov=6&alrov=65&cikk=3430