Bodor Ádám egyik álnéven írt levele, irodalmi-társadalmi több mint tréfája, önreflexív fricskája adja György Péter könyvének a címét, amelyet a magyarországi recepció által alighanem teljesen ignorált Szabédi Lászlónak ajánl, és amelyet más utalásrendszerek mellett leginkább Tamás Gáspár Miklós Trianon árvái című cikke sző át a legmarkánsabban. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.

Esszéfolyam ez a kötet, még akkor is, ha a legtöbb fejezete alapos és valószínűleg hosszas előzetes kutatás aprólékos munkáját mutatja; még akkor is, ha folyton visszatér a történelem-művészet-irodalom-filozófia saját- és köztereinek a lehetőségekhez képest ok-okozati összefüggésekben tekintett olvasatára. És jó, hogy esszéfolyam, és nem áltudomány – mert hiszen csak az lehetne, amennyiben a legtágabb értelemben vett Erdély-toposz éppen olyan kínosan hosszú ideje nélkülöz mindennemű tudományosságot, mint amilyen régóta vált tragikus-komikus-abszurd mitologémák tárgyává. A kötetben lévő szövegek és azok inherens, néhol kronologikus, néhol tematikus, gyakran ennél sokkal bonyolultabb kapcsolata a bizonyíték arra, hogy a reflexiót, ezt a munkát ebben a pillanatban csakis a megszólalás esszészerű regisztere, a distancia váltakozó mértékű megtartása, a közlés nyitottsága, dialógusvágya legitimálhatja.

Szokatlan mennyiségű idézettel nyit a könyv (Ady, Szilágyi Domokos, Tamás Gáspár Miklós, Kovács András Ferenc, Vida Gábor, Visky András, Orbán János Dénes, Bretter György, Tánczos Vilmos, Selyem Zsuzsa, Bodor András, Balla Zsófia – és lesznek még a későbbiekben, majdnem megszámlálhatatlanul sokan) csupán az első tizennyolc oldalon; igen gyakran csaknem teljesen reflektálatlanul, bár nyilvánvalóan a válogatás által egymáshoz, a kötethez, a tárgyhoz képest pozícionálva. Kifinomult és nagyvonalú kínálat a különböző kontextusok, tapasztalatok, jelentések és azok nyilvánvaló mozgása által létrehozott olvasatokra. A szerzői gesztus nagyrészt alapvetésként megmarad ebben a nyitottságban, és ezzel máris hoz valami üdítően és esszenciálisan újat a kényszeresen egy irányba vivő értelmezések egyre agresszívabb diskurzusába. Innen indul tehát a könyv: egyszerre elgondolkodtató és megrendítő módon.

Előszóval együtt tizenhat, szinte csigavonalban építkező fejezet. Nem csupán és egyszerűen lineáris kronológia ez, hiszen bár az egymást követő írások időrendben is csatlakoztathatók egymáshoz, mégis összefüggések, kontextusok – például a tér, a történelem/emlékezet, a költői, írói pályák egy-egy töredéke, vagy a zsidókérdés és akár a New York-i szeptember 11-i események beemelése – az egyszerű időbeni vagy földrajzi összefüggéseknél sokkal szerteágazóbb hálóban mozgatja a képzelt Erdély toposzát. Ezt a kötet egyik legnagyobb erényének tartom: több olyan perspektívát hoz egy beszűkülő, történelemtudománytól döbbenetesen keveset érintett, viszont mitologémáktól bőszen fertőzött témába, ami végre kiindulópontok sokaságával segíti a továbbgondolást, értelmezést.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sebestyén Rita, Revizor Online, 2013. szeptember 10.