Megírni bármilyen szerelem történetét nehéznek tűnő vállalkozás. Ha aztán nem csak egy bizonyost, hanem a szerelem történetét szeretnénk elmesélni, azt már teljesíthetetlennek is gondolhatnánk.
Nicole Krauss 2005-ös regényét idén újra kiadták magyarul, ennek apropóján szeretnénk most mi is felhívni rá azok figyelmét, akiket eddig elkerült ez a könyv. A párhuzamos szálakon futó cselekmény egy könyv (A szerelem története) köré szerveződik, így sokszorosan felépített művet kapunk, ami – ha rosszul lenne megírva – egy biztos mentőövet jelentő eszköznek tűnne csupán. Ám mivel az írónő remekül szervezi a cselekményt és nagyon szórakoztatóan ír, ezért csak játéknak, bohókás kirakósnak tekinthetjük ezt a vázat.
A szerelem története – mármint a mű a műben – a valaha készült legszebb szerelmes regény. Legalábbis fordítója ezt gondolta róla. Valójában pedig még csak íróját sem ismeri a világ: a szerző egy Holokauszt-túlélő, történetünk jelenében csodálatosan hóbortos bácsi elvesztette a regényt, így az nem az ő neve alatt jelent meg. Az, hogy a különböző, egymástól eleinte függetlennek tűnő szálak hogyan kapcsolódnak össze, olyan finoman van megoldva, hogy nem is tűnik fontosnak. Nem is fontos igazából, hiszen ez nem egy Dan Brown-regény, a lényeg azon van, amit közben kapunk.
Amit közben kapunk, az pedig néhány simogatás a lelkünknek. Semmi mélylélektan, csak kedvesség, amitől mosolygunk, amit jó olvasni. Kapunk néhány fejezetet A szerelem történetéből is – igen, a műből a műben –, ami valóban elmondja nekünk, hogy mi a szerelem. Az idős bácsink messzemenően hiteles és bájos tud maradni, miközben a tragédiája egészen megdöbbentő: a második világháborúban el kellett menekülnie a hazájából, szerelme ugyan utána jött, de többé nem is találkoztak – igen, az ő szerelmük meséje a mű a műben –, fia azt se tudja, hogy ki az apja, az egy szem regényét pedig ellopták. A másik szálon egy kislány a főhősünk, így az ellenpontozás tökéletesen működik.
A teljes cikk itt olvasható »
Forrás: Pethő Réka, Campusonline, 2013. szeptember 26.