A címbe emelt, kritikusok által többször használt Tarantino-párhuzam miatt háromszor köptem szembe a képernyőt, de hiába, jobb nem jutott eszembe. Talán nekem is órákra be kellett volna ülnöm a színültig töltött fürdőkádba, mint Cserna-Szabó András Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényének elbeszélője Kázmér nevű gumikacsájával, és egy remek skandináv krimivel, de bizonyára akkor se ötlöttem volna ki találóbb szókapcsolat, ami a nevezett rendező és a nevezett író közti párhuzamot az olvasó elé idézné: vér, mocsok, szerelem, hiperrealisztikus pornó, akció, elmélyülés (akcióhiány), kabaré, humor, takonyként kiloccsantott agyvelő, zamatos ételek, önirónia, élcelődés és szatíra… Bizonyára célratörőbb lett volna a művet a szentesi „humormaffia” (Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Hajdú Balázs…) irányából megközelíteni, hiszen az ugyancsak szentesi származású szerző regénye rendkívül szórakoztató, olvasmányos, humoros, vagy másfél évtized után az első olyan könyv, amit fekve olvastam, részben azért, mert nem szerettem volna a székről lefordulva a padlón fetrengeni a röhögéstől. Csakhogy ez a regény nem ugyanaz, mint az általam igencsak kedvelt szentesi humoristák stand upja.

A szövegben elhintett dátumok nem tűnnek kamunak, Cserna-Szabó, akit a közelmúltban valahol, valaki által a kortárs magyar irodalom üdvöskéjeként láttam aposztrofálni, éveket tett rá, hogy megírja életének első regényét. Nem derül ki, milyen igyekezettel munkálkodott ezen, ám elbeszélőjéről olyan – az írótársadalomra generalizált – képet alkot, ami szerint az bármivel szívesebben foglalkozik, mint magával az írással, és ez a bármi leggyakrabban ivászat, tekergés, lazsálás, krimiolvasás, szakácskönyvek böngészése.

Voltaképpen pikareszk művészregény Cserna-Szabó gasztrozófus, novellista első regénye, amelynek elbeszélője érthetetlen módon úgy kap előleget a kiadójától, hogy ellentételezésül semmit se tesz le asztalára, szinte szélmalomharcot vív a lassan születő western-regényével, amelynek fejezetei beépülnek a regénybe, de elképesztő ideig vívódik egy Motörhead-koncertről szóló beszámolóval, ha igazán meglódulnak az ujjai az agg írógépének billentyűzetén, akkor gasztroblog, esetleg novella kerül papírra. Csupán a jól kidolgozott gasztro-vonulat miatt bátran ajánlanám e könyvet kollégáim közül Szögi Csabának, Bozsik Péternek, Fekete Vincének, ha nem tudnám, hogy a regény egyéb terei is megérintik őket. A borokról is sokat meg lehet tudni a regényből, bár az italokról tartott szakelőadások magát az elbeszélőt is kihozzák sodrából, ugyanis azokat a barátnője-szerelme ontja rá.

Az Emlék Bundás nevű elbeszélőt körülvevő életközösség is bizarr, akárcsak az elbeszélt történetepizódok zöme. Együtt él férfiből nővé operált barátjával, egy foga-hullajtott kutyával és a már említett gumikacsával. A táncos-komikus operetthős Zafírból nemet váltó Zafira végül cirkuszi bohócként találja meg életének értelmét és boldogságát, miközben az elbeszélő folyamatosan a szerelemben óhajt elmerülni. A boldogságkeresés hol abszurd, hol szürreális helyszíneit pedig különcségükben hiteles figurák népesítik be, az egészet pedig valamiféle dörzsölten direkt, tarantinós ábrázolás, pengeéles szatíra fogja egybe.

A teljes cikk itt olvasható »
Forrás: Fekete J. József, Magyar Szó Online, 2013. október 3.