Első köteted, az Áradás méltatásából nem maradt ki az átgondolt szerkesztésmód megemlítése, ami új könyved, a Nappá lett lámpafény esetében fokozottan érvényes. Mennyiben viszonyultál másképp, mondhatni tudatosabban a kötetkompozíció kialakításához? Hogyan rendezted el a tizenöt novellát a kötet három ciklusában?

Az Áradás kéziratának lezárásakor még nem éreztem magam eléggé érettnek ahhoz, hogy a kötetkompozíció kapcsán konkrét elképzelésem legyen. Teljesen Gáll Attilára, a szerkesztőmre hagyatkoztam, ő döntötte el a sorrendet és azt is, hogy az írások ne legyenek ciklusokba rendezve. A Nappá lett lámpafény felosztásán akkor kezdtem el gondolkodni, amikor eldőlt, mely szövegek fognak belekerülni. Ekkor már magától értetődött, a kiválasztott tizenöt novellának a háromciklusos csoportosítás fekszik a leginkább. Igyekeztem úgy helyezgetni az írásokat, hogy az első ciklusba azok kerüljenek, amelyek némiképp idézik az Áradás világát, aztán a másodiktól kezdődhet az ereszd el a hajamat az abszurd témákkal, míg leghátra az önreflexívebb, mondhatni személyesebb írások kerültek. Tisztában voltam azzal is, hogy a sorrendben pontosan középre akarom helyezni a címadó írást, továbbá a cikluscímek is megvoltak, a ciklusokon belüli sorrend kialakításában viszont nagyon jól fogott Darvasi Ferenc segítsége, nélküle nem alakulhatott volna ki az a szövegegyensúly, amit eredetileg szántam a kötetnek.

A kötet centrumában található címadó novella főhősét, Kornélt egy színházi előadás nézőterén pillantjuk meg, ám csakhamar maga is a produkció, a színjáték résztvevője lesz. Miért vált ez az írás különösen hangsúlyossá az általad elgondolt koncepcióban?

Több okból is. Elsősorban azért, mert egyik nagy kedvencem, Julio Cortázar hatására írtam ezt a novellát, mondhatni ő adta az alapötletet, és én igyekeztem azt a lehető legjobban egyéníteni, hozzátenni a magamét. Továbbá úgy vélem, ez az írás tömöríti leginkább azt, amit ez a kötet mondani akar, hisz a történet elkezdődik a sivár valóságban, átcsap az őrült fantáziavilágba, mindeközben pedig eléggé mélyre merülünk a főszereplő lelki világában is.

A Nappá lett lámpafény – különösen annak első ciklusa – sok szállal kapcsolódik két évvel korábbi bemutatkozó könyvedhez, miközben új sajátosságokat is mutat. Köztük is különösen szembetűnő az abszurd elemek markánsabb jelenléte, amelyek néhány ponton Kafka világát idézték fel számomra. Minek köszönhetően erősödött föl nálad ez a látás- és írásmód?

Egyetlen novelláskötetnek köszönhető az egész: Julio Cortázar Az összefüggő parkok című művéről van szó. Olyannyira rabul ejtett a látásmódja meg az egész kötet mágiája, hogy már olvasás közben elhatároztam, soha többé realizmust, ettől fogva csak az abszurdot nyomatom. Akkoriban fejeztem be az Áradást, és kissé ráuntam arra, hogy szürkét ábrázoljak szürkével. Persze idővel csak visszakanyarodtam önmagamhoz, de akkoriban nagyon élveztem az abszurddal való játszadozást, vagy fél évig nem is írtam olyan szöveget, amiben nem történt valami nagyon elszállt. Ezeknek az írásoknak csak kis hányada került be a kötetbe, nem akartam felborítani az egyensúlyt.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, Bárka Online, 2013. október 7.