Cserna-Szabó Andrásnak eddig két könyvéről volt szerencsém kritikát írni, a Levin körút (2004) és a Puszibolt (2008) című kisprózai köteteiről. Recenzióim értékelő záró soraiban mindkét alkalommal a szórakoztató jelző bukkant fel, hangsúlyosan és helyeslőleg: az előbbit „okos, érett és… igen-igen szórakoztató mű”-nek neveztem, az utóbbit „életteli és élvezetesen szórakoztató” könyvként aposztrofáltam.

Hangsúlyoznám, hogy helyeslőleg neveztem szórakoztatónak a Levin körutat és a Pusziboltot. Azért van szükség erre, mert mifelénk szórakoztatás és érték hagyományosan disszociatív viszonyban van egymással, legalábbis a magasirodalom magasztos régióiban. Ami szórakoztató, eleve a komolytalanság és súlytalanság gyanújába keveredik, a „nehéz”, csupán verejtékes munkával (vagy még avval sem) elolvasható és értelmezhető munkák viszont automatikusan felértékelődnek. Így aztán – legalábbis nagy átlagban –, aki úgy tör magasirodalmi (kísérleti, „posztmodern”, „poszt-posztmodern” és hasonló) babérokra, hogy közben szórakoztatja, netalán mulattatja és megnevetteti olvasóját, számíthat a kritika óvatos kelletlenkedésére, az értékelés lagymatag biztonsági futamaira.

Pedig a szórakozás elemi szükséglet, a szórakoztatás pedig az erre hivatottak, mondjuk így (bár ijesztően komolyan fog hangzani), antropológiai küldetése, egyben kötelessége. People mutht be amuthed, szögezi le asztmától el-elfúló hangon Sleary, a cirkuszi lovászmester Charles Dickens Nehéz idők (1854) című regényében. People must be amused (ez volna az angol mondat normalizált helyesírással), „az embereknek szórakozás kell”, „az embereket szórakoztatni kell”. Majd magyarázatképpen hozzáteszi, voltaképp feleslegesen, hiszen úgyis tudjuk: „Nem lehet örökké csak dolgozni meg tanulni.”

Szórakozni kell, nyilvánvaló. Ehhez persze szükség van arra, amit szórakoztatásnak nevezünk: a mutatványra, ami művi látványosság, show, képtelen szemfényvesztés, trompe l’oeil. Attrakció, amely – mint nevében áll – vonz és nem ereszt, miközben „valójában” nincs is, nem létezik. A mutatvány pedig a mindenkori mutatványos dolga, a vásári kardnyelőé és az operaházi hőstenoré, és, igen, a fikció nevezetű mutatványban utazó íróé is. Nem lehet mindig dolgozni meg tanulni, regényt is kell olvasni (és persze írni).

Cserna-Szabó András új prózai munkájában, a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényben (amelyben szinte alig férnek el egymástól a legkülönbözőbb műfajú és legváltozatosabb rendű-rangú mutatványosok, élükön a legnagyobbikkal, Houdini mesterrel, a szabadulóművésszel) többször is említés történik egy páratlan cirkuszi attrakcióról, az „élő férfi lefejezése” című számról. A szám – illetve említése – regénybeli logikai státusa igen bizonytalan. Egyrészt a jelek szerint ilyen mutatvány sohasem létezett, a regény főhősének, Emlék Bundás kortárs magyar írónak a képzeletében született meg. Mégpedig eredetével és történeti hátterével együtt: egy állat fejének levágását, majd az állat nyakára való visszahelyezését és az állat életre keltését először „a világ első mutatványosa”, bizonyos Tchatcha-enlanch adta elő Kr. e. 3776 évvel Khufu király udvarában. Azóta, cifrázza a történetet Dudu, a bohóc, „csupán egyetlen ember csinálta utána ezt a mutatványt, Szakolczi Dániel, vagyis Dandy Jackson, a Nagy Houdini társa”. Ez viszont Emlék Bundás szerint hazugság: az ő képzeletében egyetlen ember csinálta meg Tchatcha-enlanch után a számot, bizonyos José María Mendez, aki az ő (mármint Emlék Bundás) készülő westernjében, a Mocskos Tizenegyek Bandájáról szóló ponyvaregényben „lemetszette Salma Juárez kisaszszony fejét, majd visszaillesztette, és a hölgy édesen kacagott”. Különben is, honnan tud Dudu bohóc a lefejezésmutatványról, netalán orvul beleolvasott Emlék Bundás készülő westernének a kéziratába, és onnan lopta ki ide, a valóságba? (265–266. old.)

Ezt a mutatványt – regénybeli szerepével és jogállásával együtt – bízvást vehetjük (retorikai értelemben vett) emblémának, a regény jelképes sűrítményének, ennélfogva afféle olvasási segédletnek, az értelmezést segítő kulcsnak, amit a regény maga ajánl fel az olvasónak. Aki persze választhat: nem kötelező ezt a kulcsot használni, a Halálcsillag ezt a segédletet nem tukmálja rá olvasóira. De ha használja a kulcsot az olvasó, nem jár rosszul.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Takács Ferenc, Mozgó Világ Online, 2013. november 5.

Megjelent a Mozgó Világ 2013/10. számában.