A (felnőtt) mindennapokba bevont mesék nem recepteket kínálnak problémáink megoldására, hanem inkább valamiféle támpontot, magabiztosságot adnak az élet éléséhez. Boldizsár Ildikó legújabb könyve bizonyíték arra, hogy ez bármelyik életkorban lehetséges. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Vannak emberek - tudósok, feltalálók, művészek és néhány politikus - akiknek a munkássága egyértelműen és rendkívül hatékonyan tette vagy teszi élhetőbbé az emberi életet. Boldizsár Ildikó ilyen: azért dolgozik, hogy a felnőttek (is) visszataláljanak a mesékhez, és - hasonlóan a régi korok emberéhez - akár támogatást, útmutatást is találjanak bennük. Az általa alapított Meseterápia Központ, Meseterápia című könyve (róla szóló kritikánkat ld. itt – a szerk), és további, különböző témájú mesegyűjteményei fontos eredményeket értek el ebben a tekintetben.

A sors fintora (és annak jele, hogy Boldizsárnak bőven van még munkája), hogy a szerző legújabb kötetét, a Mesekalauz úton levőknek címűt a számos magazin és könyvekkel foglalkozó portál sorolta a gyermek- vagy ifjúsági irodalomba. Pedig a Mesekalauznak épp az lehetne az egyik küldetése, hogy megerősítse az olyan történetek jelenlétét a világban, amelyek nem a házasságkötésnél érnek véget, hanem teljességében szemlélik az életet. Míg a média által sugallt kép alapján sokszor az a benyomásunk, hogy idősek nem is léteznek (legfeljebb a politikusok számára), addig a mesék világában az öregkor az élet szerves és magától értetődő része, minden szépségével és nehézségével együtt.

A kötet nem is annyira a különböző életszakaszokhoz, hanem inkább a köztük levő átmenethez tartozó meséket gyűjti egybe. Ezek a történetek arról a folyamatról szólnak (és a szerző szerint nem feltétlenül a csoda, hanem ez a mesék legfontosabb eleme), amely során a káosz renddé alakul, vagyis a hős újra megtalálja az egyensúlyt és az „optimális emberi létezés” azon eszközeit, amellyel képes lesz sikerrel megoldani életfeladatait. A könyv nagyobb fejezetekre, életszakaszokra van osztva (pl. Születés, Barátság és közösség, Hivatás és életcél, Öregkor): a tiszta mondatokat tartalmazó és élvezettel olvasható bevezetőket négy-öt mese követi. Így válik rendkívül tágassá az a világ, melyet a kötet meséi megjelenítenek – földrajzi szempontból is: a válogatásban persze bőséggel szerepelnek magyar népmesék, de a finn, skót, lett, breton, stb. forrásokon túl elmerészkedik az (Óperenciás) tengeren túlra, Mongóliába, Kasmírba, Kirgíziába és Burmába is. Jól látható Boldizsár azon igyekezete is, hogy minél több, kevésbé ismert mesét tárjon az olvasó elé.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Rádai Andrea, RevizorOnline, 2013. július 7.