Szeptemberben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Kun Árpád Boldog Észak című regénye, amelyben egy afrikai születésű, francia férfi beszéli el életének és vándorlásának történetét. Aimé Billion Beninből, Nyugat-Afrikából indulva Norvégiában talál otthonra és társra. A regény – a magyar szépirodalomtól jellemzően idegen módon – a boldogságot foglalja különleges, vudu mágiával és északi racionalitással átszőtt történetbe. A pályáját költőként kezdő szerző 2006 óta él családjával Norvégiában, a regény egyik helyszínéül szolgáló fjordparti faluban – így testközelből figyelhette a könyv főszereplőjének kalandjait.

– Hét éve él családjával, feleségével és négy gyermekével Északon. Hogyan kerültek Norvégiába?
– Mikor hazajöttünk Bordeaux-ból, ahol lektorként dolgoztam, eltöprengtünk rajta, hogy bölcsészként vajon miként tudjuk eltartani itthon a gyermekeinket. Orsi, a feleségem skandinavisztika szakon, norvég nyelvből diplomázott, ezért elhatároztuk, hogy Norvégiában próbálunk szerencsét. Az interneten keresztül talált magának állást, így nekivágtunk. Én elmentem gyedre, Orsi pedig dolgozott. Később én is munkába álltam házi segítőként. Ez az élmény szolgált a regény alapjául. Amikor elkezdtem dolgozni, hamar rájöttem, hogy íróként aranybányára bukkantam. Hogy mindezt ki is tudtam aknázni, az Aimének, francia állampolgárságú, afrikai kollégámnak köszönhető, aki a Boldog Észak főszereplője lett.

– Aimé számára a regényben Norvégia a hosszú vándorlás után megtalált otthont jelenti. Önök is ráleltek a boldog Északra a skandináv országban?
– Amikor kiköltöztünk, az volt a legfontosabb szempont, hogy biztonságban és nyugalomban fel tudjuk nevelni a gyermekeinket, ebben nem csalódtunk. Fontos ugyanakkor, hogy a regény címében szereplő „boldog” egészen mást jelent a főszereplőnek, Aimé-nek, illetve nekem, a szerzőnek. A könyvet nem magamról írtam, a Boldog Észak fikció. A személyes élményeim nem tartoznak másra, és önmagukban nem is érdekesek.

– A szövegben többször elidegenedettként jellemzi a norvég társadalmat. Ennyire zárkózottak az északi emberek?
– Elidegenedett világ valóban. Az emberek nem szorulnak annyira egymásra, nem másznak bele a másik életébe: boldoguljon mindenki a saját erejéből. Az elidegenedés mellett ugyanakkor a társadalmi szolidaritás itthonról nézve elképesztő. Amikor összetörtem a kocsinkat, a szomszédaink összedobták a pénzt, és karácsonyra vettek nekünk egy autót, mert látták, hogy nehezen boldogulunk nélküle. És döbbenetesen erőszakmentes a világuk. Nincsenek hatalmi játszmák a mindennapokban, nem gyűlik az emberekben a visszafojtott agresszió, amit aztán egymáson vezetnek le. Összetett tehát a kép.

– A Boldog Észak egy lekerekített, nagy ívű, klasszikus regény. Az északon meglelt otthonnak, a nyugalmi állapotnak köszönhető, hogy a versek és a rövidprózák után regényt írt?
– A lekerekítettség a formából következik. Egy vers annyira sűrített, hogy sokkal több a mögöttes tartalom, mint a regény esetében. Az Esőkönyv című prózakötetben sincs pergő cselekmény. Most egy klasszikus regényt akartam írni, aminek van eleje, közepe, vége. Ugyanakkor a zaklatottság és a megnyugvás egymást váltogatták az életünkben, nem egyértelműen elhatárolható folyamatok ezek. De tény, hogy a nagyregényhez jó, ha az ember talál egy arkhimédészi pontot, amihez mindent viszonyíthat. Nekem Aimé jelentette ezt.

– A könyv első része Beninben, a főszereplő szülőhazájában játszódik. Ezt a világot legalább olyan élethűen kellett megjelenítenie, mint Norvégiát. Hogyan vált ennyire otthonossá Afrikában?
– Párizsban tanultam és Bordeaux-ban tanítottam. Ennek köszönhetően nagyon közel kerültem a francia kultúrához, amelynek integráns része Afrika, a korábbi gyarmatok világa. Így a nyelvvel és a kultúrával együtt ezt is elsajátítottam. Később, Aimével beszélgetve természetessé vált számomra, hogy ismerem Nyugat-Afrikát, és ismerem Benint. Másrészt, ha az ember regényt ír, alaposan utánajár a megjelenített közegnek.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Magyar Nemzet Online, 2013. november 10.

Az interjú megjelent a Magyar Nemzet 2013 november 9-i számában.