Megkérdeztük Tóth Krisztinát (BárkaOnline)
(kiadvány: Akvárium)

Különböző megnyilatkozásait figyelve úgy tűnt számomra, mintha kifejezetten bosszantaná, hogy vannak, akik a rövidprózához képest a regényt mint magasabb minőségű képződményt emlegetik, amihez minden valamire való írónak szükségszerűen el kell jutnia. Jól érzékeltem ezt?

Pontosan így van. Gyakran szokták úgy szemlélni a prózaírói életműveket, főleg, ha a szerző eredetileg lírikus, mintha a regény egy fejlődési folyamat betetőzése lenne. Egyáltalán nem hiszem, hogy a regény ilyen értelemben magasabb rendű műfaj. Ez az elképzelés azért is bosszant, mert ilyenkor úgy olvassák a könyvemet, mintha valamiféle elvárásnak próbáltam volna megfelelni azáltal, hogy a kisprózai műfajok után regényt írtam. Erről azonban szó sincs. És visszafelé is igaz: nem úgy kellene olvasni, hogy na, itt egy lírikus, aki most regényt írt, hanem előfeltevések nélkül.

Olvasói szempontból azonban kétségtelen, hogy a Pixel szövegteste után nem volt váratlan a regény megszületése. Mitől kívánta jobban az Akvárium anyaga a regénnyé formálódást, mint az előző kötet?

A Pixel több szálon futó, mozaikokból felépülő könyv volt, az Akvárium esetében viszont a cselekmény lényegesen nagyobb ívet ír le, és ez egyszerűen megkívánta a nagyobb formát.

A munkamódszer lényegében hasonló volt? Ezúttal is kisebb novellák íródtak, csak itt erősebbnek bizonyultak a kapcsolódási pontok?

Nem novellaként íródtak, már az elején tudtam, hogy ezek a szövegek egy nagyobb kompozíció részei. Ezzel együtt különböző folyóiratokban publikáltam bizonyos részleteket, amelyek önmagukban is kereknek, befogadhatónak tűntek, a nagyobb szövegkörnyezet nélkül.

Erős kontúrokkal rajzolja meg a regény szereplőit. Számomra különösen emlékezetes volt a gyermekéről lemondó, a társadalom peremére sodródó, a mindennapokat mégis pozitív szemlélettel megélő Klárimama és az értelmileg sérült Edu. A történet alakulása közben formálódtak ilyenné ezek a figurák, vagy már korábban is a fejében voltak?


Klárimama és Edu, vagyis a regény legmarkánsabb figurái felbukkantak korábbi történetekben is, bár még nem beazonosíthatóan. Ők jelentették a kiindulópontot, az ő sorsuk íródott tovább történetről történetre, hozzájuk kapcsolódott az a néhány mellékszál is, amelyekből végül maga a könyv szövődött.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, BárkaOnline, 2013. november 18.

2013-11-18 15:32:30
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Az alternatív pedagógia útjain
A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak...
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Irodalomtörténeti pszichohistóriák
Milbacher Róbert nagy sikerű és hiánypótló művéhez, a Legendahántáshoz hasonlóan a Ködképek az irodalom láthatárán is közérthető és szórakoztató ismeretterjesztésre vállalkozik....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ