Azt szokták mondani, egy írónak az épp megélt jelenről a legnehezebb írnia. Parti Nagy Lajosnak azonban, ahogy nemrég megjelent új könyve is bizonyítja, újra és újra sikerül. Meglepetés nincs, a szerző új elbeszéléskötetében is hozza a tőle megszokottat.

Közel harminc novellán keresztül úgy mutat rá Parti Nagy Lajos a nagyon is valós jelenlegi (köz)állapotokra, hogy voltaképpen a valószerűtlenség territóriumába kívánja áttolni azokat.

Ezt jelzi már az első elbeszélés (Az irónia határai) első mondata is: „Illetőm valóságosnak tűnik, noha egy hajnali álom foszladékából kecmereg elő.” Később több más írásban is hangsúlyt kap az álom, az álomszerűség motívuma, a szürrealitás a kötet nem egy darabjának alapvető jellemzője (pl. Jászol-esztrád). Az éjszaka közepén villogó számítógép-monitor, megszólaló telefon (Biocímer) vagy az asztalon hirtelen ott termő aprócska alak (Egy asztali látogató) és hasonló mozzanatok igyekeznek elmosni való és valószerűtlen határát.

Ahogyan a kitalált (és más Parti Nagy-szövegekből ismert) településnevek is egyfajta eltávolító effektekként szolgálnak. A ködös, párás őszi időben még erősebb a csábítás, hogy a könyvben található elbeszéléseket csupán torz álomnak tekintsük. Olvasás során távolinak tűnik a világ, amely csak úgy feldereng a narrátor tolmácsolásában. Az általa létesített hídra nagy szükség van, a szövegbe implikált olvasó és az általa olvasott történetek szereplői között ugyanis hatalmas kulturális szakadék tátong.

Nem ritka az a szépírói fogás, ahogy épp a reflektorfénybe állított jelenségek által körvonalazódik: a kötet elbeszélései olyan embereknek szólnak, akik számára a politikai korrektség vagy a tolerancia nemcsak ismert, de követendő érték is, ugyanakkor olyan emberekről, akiknek világában ezek az ideák még tagadás formájában sincsenek jelen. Amennyiben mégis beszűrődnek, az máshonnan ismert nyelvi panelek reflektálatlan átvételét jelenti, melyből aztán a Parti Nagy-prózára oly jellemző regiszterkeveredés jön létre.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pethő Anita, Nol.hu, 2013. november 23.

A cikk eredeti változata a 2013.11.23-i Népszabadságban olvasható.