Eddigi három kötetét szikár versnyelv és objektív beszélői pozíció jellemezte. Most írt egy gyerekvers-kötetet Mindenhol ott vagyok címmel, amelyben egy 8 éves kisfiú szemén keresztül fedezi fel a világot. A könyvet Boros Mátyás nagyszerű rajzai illusztrálják.  Krusovszky Dénes az egyik legfiatalabb alkotó, aki valaha megkapta a József Attila-díjat és néhány hete a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat is neki ítélték. A költőt az USA-ban értem utol e-mailben.

-   Először is gratulálok a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjhoz, amelyet megnyert és ezzel egy évre biztosítva van az alkotáshoz szükséges nyugalom és szabadság. Azt hiszem, több ilyen ösztöndíjra lenne szükség…

-   Köszönöm szépen, valóban nagyon megtisztelő, hogy engem választott az ösztöndíj zsűrije, különösen, hogy egyfelől egy magánfinanszírozású díjról van szó, ami a mostani kultúrafinanszírozási körülmények között igencsak előremutató dolog, másfelől azért is öröm ez nekem, mert olyan személyek vettek részt a díjazott kiválasztásában, akik szakmai szempontból rendkívül fontosak számomra.

-   Új verseskötete több szempontból más, mint az előző három. Először is gyerekversek szerepelnek benne, melyet a kiadó 10 éven felüli gyerekeknek ajánl. Másodszor az eddigi verseire jellemző szikár versnyelvet, személytelen, objektív beszélői pozíciót személyesebb hangvétel és I/1. személyű perspektíva váltja fel. A szövegmondás persze itt is lecsupaszított, ahogyan egy 8 éves gyerek is egyszerű mondatokban tudja csak megfogalmazni, mit gondol a világról.  Honnan indultak, hogyan születtek a gyerekversek?

-  Miután befejeztem harmadik kötetemet, elhatároztam, hogy egy darabig nem írok verset, hagyom, hogy leülepedjen bennem minden, amivel addig foglalkoztam, hogy aztán valami újat kezdhessek el, valami mást, legalább részben. Csakhogy a versírási inger továbbra is működött, hiányzott a napjaimból a verseken való dolgozás. Közben pedig olvastam néhány gyerekvers-kötetet, amelyek egy része nagyon tetszett, másik része pedig nagyon nem, ez a kettősség valamiféle inspirációként jelent aztán meg, s arra sarkallt, hogy én is kipróbáljam ebben a műfajban magam. Tehát elkezdtem gyerekverseket írni, kísérletezni egy gyerekhanggal, kiélve ezzel a versírás iránti vágyat is. De hamar addiktívvá vált a dolog, aztán szépen lassan összeállt ez a kötet.

- Számos élmény, gyerekeket foglalkoztató nagy kérdés megjelenik a szövegekben: gyerekkorban nincs lebutítva a kreativitás, bármiben bármit megláthatsz, bármi bármilyen színű lehet, minden gyerek fél a sötétben, mindenkinek van dackorszaka, sokan megélik a kirekesztettség érzését. A nagy emberi kérdések, mint élet és halál, a szülői modellszerep is helyet kap a kötetben.  És vannak a korhoz kötött problémák is, mint például a számítógépezés, a hajléktalanság, a vámpírok. A világ áttekintése gyerekszemmel meglehetősen széles palettán mozog. Voltak modelljei, vagy saját emlékeire, élményeire támaszkodott?

-  Elsősorban saját emlékeimre, élményeimre támaszkodtam, ezek ugyanis kifejezetten élénken élnek bennem – ez néha a nem gyerekeknek szóló verseimen is meglátszik, azt hiszem. De persze el is távolítottam magamtól a versek beszélőjét, nem szerettem volna személyes lenni, ha lehet így mondani, legfeljebb titokban csempésztem be egy-egy elemet a saját életemből. Ami lényegesebb, hogy egy idő után megjelent egy figura a versekben, egy kisfiú, aki ma él, itt, köztünk, és elkezdett izgatni, hogy ő hogyan lát olyan dolgokat, amikről kevés szó esik talán a gyerekversekben, pedig, nyilván a gyerekek is látják mindezt. A hajléktalanságra, a magányra, a nagyszülők halálára, a gyerekek egymással szembeni kegyetlenségére, a félelemre, a család problémáira gondolok többek között. Ugyanakkor nem szerettem volna nagyon sötét könyvet írni, szóval igyekeztem humorral, iróniával kezelni a kérdéseket.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szénási Zsófia, Könyvhét.hu, 2013. november 21.