Még szinte meg sem jelent a rejtélyes szerző új és első regénye, máris vitákat generált kijelentéseivel. Vajon tényleg halott a posztmodern? Centauri interjú.

Lehet-e még történetet mesélni?

Természetesen lehet és kell is, mivel az ember történetek segítségével képes elképzelni, felépíteni a saját élettörténetét. Az utóbbi évek magatartástudományi kutatásaiból azt is tudjuk, hogy a történetéhség genetikailag kódolt szükséglet. A történet egyébként sem tűnt el, a gond inkább az, hogy a tömeggyártás áldozatává vált, szinte teljes egészében a mozi, az irodalmon belül pedig a ponyva operál vele, ezt tudjuk jól, ám ebben szerintem a szépírók, irodalomtörténészek és ítészek felelőssége sem csekély. Az a narráció, amely időnként ördögtől valónak tüntette fel a történetmondást, csak elmélyített egy amúgy is nehezen áthidalható szakadékot a tömegtermelés sablonáradata és a minőségi történetmondás között. Én hiszek abban a progresszív írásmódban, amely képes újra a legmagasabb minőségbe emelni a történetet.

Tehát nem valaminek a „haláláról", hanem korszakhatárról beszélsz?

Az idők folyamán fixálódott történetvázak és szüzsék valójában elveszett genetikai információk. A történet véleményem szerint amolyan harmadik szülő. Ennek kifejtése hosszas lenne egy interjúban, de annyi túlzás nélkül állítható, hogy létfontosságú, a szó legszorosabb értelmében. A történet leminősítésének korszaka lassan véget ér. Ez a habitus elsősorban a posztmodernhez köthető, így ez a változás egyúttal a posztmodern végét is jelezheti. Egyszer talán úgy találjuk majd, hogy nem volt más, mint a modernizmus hanyatlása. Az ezt a korszakot szinte a kezdetektől fémjelző tengernyi bizonytalanság is erre utal. Ebben az értelemben maga a posztmodern az átmenet. Két korszak határmezsgyéje. Ha így van, én csak annyit állítok, hogy talán már tovább lehetne lépni.  A történet és a nyelv két olyan elidegeníthetetlen eszköz az irodalom számára, mint amilyen a festészetnek a festék és a vászon. Az éles cezúrát nélkülöző átmenet után létrejövő új, „ultramodern" irodalmat az veszélyeztetheti, ha átesik a ló túloldalára, és az eddig túlhangsúlyozott nyelvet fogja méltatlanul alacsony rangba taszítani.

Miért Amerikában játszódik első regényed?

Néhány téma régóta foglalkoztat, rendkívül érdekes például Jack London alig ismert ifjúkora. A lobotómia, az agy megfúrásának eljárása, és az ezért adott Nobel-díj körüli hercehurca is számos tanulsággal szolgál, s ez a vonal is Amerikáig vezet. A helyszín első körben egyszerű adottságként jelentkezett, ráadásul elsőként a 19. századvégi San Franciscót kellett megismernem. Ha ezt mondjuk Paul Austernek kell megtenni, nincs sokkal könnyebb dolga nálam, neki is egyfajta időutazásba kell belemennie. Később – gyakorlatilag már a regény megírása után – gondoltam arra, hogy végül is olyan világot élünk, ahol egy kicsit már mindenki amerikai.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Weiner Sennyey Tibor, Kultúrpart, 2013. december 21.