Önsors akit régen tép (KönyvesBlog)
(kiadvány: Jégvágó)

Hány generáción át érezhető a lobotómia hatása? Mi köze Salingernek a bulimiához? Lehet-e a barátunk egy vérengző grizzly? A válaszok a hét könyvében, ami ezúttal Centauri első nagyregénye, a Jégvágó.  

Furcsa könyv a Jégvágó. Olvasása közben sokkal fontosabb kérdések merülnek fel, mint a megskalpolt nagypapa hatása a családi pszichére. Például olyasmik, hogy tulajdonképpen mit is tartunk a kezünkben. Családregényt? Szatírát? Kissé későn induló coming of age történetet? A posztmodernnek mégsem a ravatalára kerül a virág, mint ahogy azt a szerző korábban állította? Fogalmam sincs. Nevezzük mondjuk olyan irodalmi játéknak, amit komolyan kell venni. Ha megpróbálnánk elhelyezni a mai magyar irodalomban, ismét bajban lennénk. Centaurinak külön polcon a helye. Csak pár oldal erejéig fér meg kollégái mellett, két oldal Esterházyt, másik kettő Szentkuthy, aztán Bodor, esetleg Cserna Szabó. Ők mind (és még sokan mások) egyszerre, vagy egyikük sem. Öncélú sztorizgatás vagy komoly történetmesélés zajlik? Egy újabb megválaszolhatatlan kérdés. Hol ér véget a narrátor véleménye és hol kezdődik a szerzőé? A helyzet egyre zavarba ejtőbb, és nem csak azért, mert a titokzatos íróval még sosem néztünk farkasszemet egy felolvasáson. Centauri a kortárs magyar irodalom egyik legrejtélyesebb jelensége, prózája pedig kívül áll mindenen, amit eddig ismertünk. Ha nem tudnánk, hogy magyar, könnyen hihetnénk, hogy nagy amerikai regényíróval van dolgunk, máskor azt, hogy komoly sci-fi szerzővel, megint máskor a franciákat kellene emlegetnünk. Prózájának ereje épp a stílusok közti ugrándozásban rejlik, minden írásában újabb személyiséget ölt, lehetetlenné téve, hogy valaha is tetten érjék. Figyeljék a kezét, mert csal!

Alpári történet Jack Londonnak, szeretettel

 „Régebben azért hagytam fel az olvasással, mert úgy éreztem, hogy az írók megjátsszák magukat, különösen az újabbak. A színházat sosem szerettem. Csak arra tudtam figyelni, hogyan játszanak a színészek, és nem a darabra, ezért a színházdarabokat is inkább elolvastam. Csakhogy olvasás közben meg kizárólag azt figyeltem, hogy jól ír-e a szerző. Ez lelombozó. Átrágod magad a könyvön, és végül csak arra emlékszel, hogy a szerző pocsék, és valószínűleg civilben is seggfej. Nincs értelme. Ezért olyan könyvet választottam, amiben az írókról írnak. Reméltem, hogy így talán arra figyelek, amiről szó van." (79-80. o.)

Ha álnéven alkotó íróval van dolgunk, az első, amit tudni szeretnénk, hogy kit rejt a név. Különösen, ha olyat választ, amiről elsőként a világmindenség, a Babylon 5 című űropera, esetleg egy új Marvel-szuperhős jut eszünkbe. A helyzetet némiképp megkönnyíti, hogy a szóbanforgó szerző jól ír, vagyis erre már nem kell figyelni. (Ha hasonlít valamelyest regénye narrátorára, Dan Coolbirth-ra, akkor még az is lehet, hogy tényleg seggfej egy kicsit, tehát ez a kérdés is kipipálva.) Figyelni sokkal inkább a szövegben elrejtett jelekre lehet. Ám ha még ötven oldal után is úgy kutatjuk a szerző személyére utaló szókapcsolatokat és mondattöredékeket, mint hiányzó K betűt az utolsó kanál paradicsomlevesben, akkor inkább kezdjük előröl az olvasást. Ugyanis könnyen úgy járhatunk, mint Dan a montanai grizzlyvel. Már egyetlen gyanúsan ismerős szó olvastán (a könyvben apró nesz és fenyősuhogás) is azt hihetjük, hogy a medve (esetünkben a gyanított író) ott ágaskodik mögöttünk. Centauri egyetlen hajtóvadászatra ad engedélyt, melynek célpontjában nem ő, hanem a hasonlóan titokzatos J. D. Salinger áll, és „kb. 20 sornyi jelöletlen idézet” a Zabhegyezőből.

Pedig - mint Centauri eddigi publikációit olvasva - most is veszélyesen könnyű lenne találgatásokba bocsátkozni. A 213. oldalon például kerek perec le van írva, hogy „Épül már a halálcsillag.” Véletlen lenne? – kérdezhetné a nagyítóval felszerelt olvasó, hiszen egy álnéven publikáló íróceleb valószínűleg sokkal nagyobb szenzáció, mint egy negyvenes évei elején járó dunántúli farmer. Még akkor is, ha egy, csodagyereknek az életkora miatt bajosan nevezhető, kis túlzással kultszerzővé kanonizálódott friss hang még Spiegelmann Lauránál is nagyobbat szól.  „El kell ismerni: a kommentek jobban vonzzák a látogatókat, mint a tartalom.” (77. o.) Szóval kérdezhetné, de minek. Kódfejtés helyett inkább kezdjünk el arra figyelni, amiről szó van. Különben félő, hogy még több összeesküvés-elméletbe hajló bekezdés születik, ami azt találgatja, ki is áll a galaktikus név mögött. Olyanok, mint ez a kettő. Beszéljünk inkább Danről meg a medvéről.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: KönyvesBlog.hu, 2013. december 27.

2013-12-27 12:53:32
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Az alternatív pedagógia útjain
A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak...
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Irodalomtörténeti pszichohistóriák
Milbacher Róbert nagy sikerű és hiánypótló művéhez, a Legendahántáshoz hasonlóan a Ködképek az irodalom láthatárán is közérthető és szórakoztató ismeretterjesztésre vállalkozik....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ