Van, amit nem szabad elfelejteni. 1975-ben a Valóság című irodalmi folyóirat közölte Hajnóczy Péter szociográfiáját Az elkülönítő címmel. A cikk, amely a két év íróasztalfiókban való pihentetés és a lázas megjelenni akarás tengelyei között „érlelődött”, óriási botrányt kavart.

A feudális maradványok uralkodásának bemutatása volt ez egy népi demokráciának elkeresztelt közegben, egy rendszer kíméletlen, ám túlzásoktól mentes diagnózisa, ahol az ártatlant, a nyomorultat meg lehet fosztani szabadságától, rabszolgamunkára ítélni és kitenni a napi megaláztatások sorozatának, s mindehhez a Törvény szolgált alapot. Novella is lehetett volna, ám Hajnóczy a szociográfia műfaját választotta, megágyazva az elkerülhetetlen következményeknek: sajtóper, üldöztetés, meghurcoltatás és fenyegetések sorozata.

A Rossznak csak áldozat árán lehet arcot adni: Hajnóczy Péter ezt vállalta. E reménytelen, ám mégis elkerülhetetlen küzdelem állomásainak szentelt önálló kötetet a Magvető, felnagyítva egy derékba tört írói életmű kikerülhetetlen pontját. „Amit nyolc éven át írtam, azt egy emberért írtam” – vallja Hajnóczy 1981-ben (halálának évében, s majd 8 évvel Az elkülönítő után) az ügy mellett kiálló illetőnek, Kardos Györgynek. „Mert képtelenség, lehetetlen, hogy két ember élete értékesebb egy ember életénél s három ember élete értékesebb két ember életénél. Én ezért az egy, erkölcsileg és fizikailag kiszolgáltatott emberért írtam azt, amit írtam. Azért, hogy a könyv megjelenésével tudtára adassék a rácson kívül élő embernek: a hibás döntések halmaza talán mégsem szükségszerű” (298.). Ez a bizonyos személy Szépvölgyi Aliz, akinek az esete Hajnóczyt a Magyarországon működő elmegyógyintézetek pokoli világában való nyomozásra késztette. A fiatal gyári munkás, magányos nő belefáradva a mindennapok számára már elviselhetetlen kínjaiba („…kimerültem idegileg…”, 113.), önként jelentkezik ideggyógyászati kezelésre egy fővárosi kórházba, miután rövid idő elteltével a Budapesttől több száz kilométerre lévő Szentgotthárdi Szociális Otthon zárt osztályán (a szentgotthárdi süllyesztőben) találja magát, lakásától és korábbi életétől teljesen megfosztva. „Másnap aztán őrületes bömbölésre ébredtem, az egyik paranoid elmebeteg üvöltött, és akkor tudtam meg, hogy ez egy elmeszociális otthon, és mondtam, hogy azonnal menni szeretnék, de azt válaszolták, hogy nem lehet, csak akkor, ha kijön az elmeorvos. Kérdeztem, mikor jön ki az elmeorvos, amire azt felelték, hogy 2 hét múlva.” (116.)

Sajátos módon megszerkesztett kötet a Jelentések a süllyesztőből. Gerincét Az elkülönítő (eredetileg dokumentumfilmhez készült nyersanyaga) adja, amelyhez társul többek között a szerkesztő, Nagy Tamás terjedelmes előszava, két Hajnóczy-készítette interjú Szépvölgyi Alizzal, három, valószínűleg az eset és utóéletének megrázkódtatásából született novella (A nagy jógi légzés, a Karosszék, kék virággal és A jelentés címmel), valamint számos, több száz oldalra rúgó újságcikk, jogi irat, felháborodott és támogatásról biztosító levél. Egy Hajnóczy-könyv Hajnóczy némaságával. Egy kötet a 40 évvel ezelőtt működő elmegyógyintézetek pokláról, a Hatalom haragjáról, s egy meghurcoltatott íróról, aki cikkével maga is az áldozatok sorában találja magát, megbizonyosodva arról, hogy nem minden elmegyógyintézetet vagy „szociális otthont” vonnak körbe falakkal. A határok elmosódtak, csupán a bizonytalan kérdés maradt: hol kezdődik a külvilág?

Az elkülönítőt követő jogi iratok, a pereskedés hivatalos papírjainak tömkelege tökéletes bizonyíték arra, hogy az abszurd nem csak az irodalom világában virágzik. A Hatalom hangját lehet hallani a jogi szövegek stílusába burkolva, amelyben nem annak szabad kezűsége az igazán félelmetes, hanem e Hatalmat gyakorlók rátermettségének a hiánya. Sehol a kafkai arcnélküliség, pontosan tudni lehet, ki, hol és milyen beosztásban uralkodik: jelentéktelen alakok, akiknek egyetlen előnyük a többséggel szemben a kedvező rokoni háló, amely magasabbra helyezi őket mások szintjéhez képest. Kisemberek ők – kisszerű vágyakkal, pillanatnyi dicsőségekkel s egy nevetséges ambícióval: uralkodni, de csak olyan területen, amelyet szemük kényelmesen belátni képes.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Stummer Krisztián, Kulter.hu, 2014. február 8.