Korábban is érdekelt a kérdés, de Torynak a generációs politikáról szóló írása óta különösen foglalkoztat az öregek és a társadalom, az öregek és a fiatalság viszonya. Elő is kaptam egy könyvet, melyet úgy másfél éve olvastam, Houellebecq Egy sziget lehetősége című regényét (Magvető, 2006.). És még mindig nagyon ütős.

Nem egy különösebben jó regény. Ha valamihez hasonlítani kellene, akkor mind témájában, mind jellegében leginkább a negatív utópiákhoz (Zamjatyin, Huxley, Orwell) hasonlítanám:  esztétikailag nem nagy szám, filozófiailag, bölcseletileg azonban rendkívül érdekes, és rendkívül aktuális.

Példázatszerű, és kicsit túl egyértelmű, hogy mit hogyan is kell értenünk. A koncepció mégis rendkívül érdekes, sőt sokkoló. Meg azért nincsen rosszul megírva.

A könyv a jövőben játszódik: egy genetikailag módosított, klónozással előállított faj egyedei élnek magányosan, védőkerítések mögött egy-egy bunkerben, számítógépen kommunikálva egymással. Nincsenek szükségleteik, szenvedélyeik, problémáik, szórakozásképpen nemiszervükről küldözgetnek képet egymásnak. A fiatalság határát sikerül kitolni, amikor pedig elkezdenének öregedni, meghalnak. Azonban egyúttal halhatatlanok is: egy következő klón lép a helyükre. Léteznek "normális" emberek is: ők a kerítéseken kívül elvadultan, hordákban élnek.

Az ajánlót teljes terjedelmében az alábbi link alatt tekintheti meg:

http://konzervatorium.blog.hu/2008/05/29/minden_fiatal_egy_kicsit_naci