Darvasi László kiválóan ért a gyerekek nyelvén. Minden egyes, nekik szánt kötetében sikerül megütnie azt a hangot, és sikerül megtalálnia, esetleg kitalálnia azt a témát, amellyel képes felkelteni az érdeklődésüket. A 3 emeletes mesekönyv esetében sincs ez másként.

Mind szerkezetileg, mind tartalmilag figyelemre méltó a kiadvány. Újszerű, bár nem teljes mértékben újító, hisz, ha a Trapiti-regényekre vagy a Pálcika, ha elindul című mesekönyvre gondolunk, felfedezzük e legújabb kiadvány belőlük származó „ősmagvait”, úgymint a krimire jellemző történetvezetést vagy a töredékes szerkezeti tagolódást, valamint a tipikusan darvasis mesterjegyeket: az elmés szójátékokat, a bohókás nevű, eszement figurákat, a kiválóan árnyalt karaktereket, és a szórakoztatni akarás mellett az oktató, ismeretterjesztő szándékot. A szerző e kötetben meg is fogalmazza eme törekvését: „Ami az életben megtörténik, abból mese is lehet. És lesz is. A mesélés nem csak szórakozás. Nem csak rihegcsélés, röhögcsélés, kardozás, bajvívás, sárkánygyilkolászás, hamupogácsás gyerekparti. Mesemondás az is, hogy elmondjuk, mitől félünk. Mire emlékszünk. Mi volt rossz nekünk. Miként gondoljuk, hogy újra jó lesz nekünk. Szórakozunk is, meg talán tanulunk is.”

A meseregény újszerűsége részint a témaválasztásában rejlik. A divatos gyermekkiadványokra jellemző gügyögő, negédes mesevilág helyett Darvasi rendhagyó, „felnőttes” közeget teremt, amelyben vicces és játékos témák mellett komolyak, sőt súlyosak is szóba kerülnek. Kitárgyalja, hogy hogyan lehet kínozni egy könyvet, hogyan lesz a Művészet, milyen a magyar hajvándorlás, miért szomorú a Magyar Történelem, ki lehet-e egyenesíteni a Don-kanyart, hogy milyen az, amikor szépen élünk; de beszél az ötvenhatos forradalomról, a rendszerváltásról, összeesküvésről, árulásról, megtagadásról, betiltásról is. Ez utóbbi terminusok a mesék politikai felhangjára utalnak, hiszen Darvasi néhány politológiai alapfogalom értelmezése és a magyar őstörténet jelzésértékű bemutatása mellett aktuálpolitikai kikacsintásokat is tesz, egyben felhívja a figyelmet a leegyszerűsített, fekete-fehér szemléletmódon alapuló történelemértelmezés veszélyeire.

Mindezt természetesen „gyermeknyelven” teszi. Bámulatos ötletességgel és leleménnyel szövi egymásba lebutítottnak nem nevezhető, mégis egyszerűsített, a gyerekek világához idomított történeteit, amelyekben hol vicces, hol szomorkás, hol megdöbbentő események is szóba kerülnek, ilyen például a sárga csillagot kapó, majd „örökre elutazó” férfi esete kapcsán a holokauszt tragédiája.

A meseregény másik újszerűsége a szerkezeti, technikai komponáltság, mely a valóság, a mesebeli valóság és mesebeli mese dimenzióinak keverésében, összemosásában rejlik, illetőleg abban a bravúros szerepjátékban, melynek során Darvasi László szerzőből meseszereplővé válik, a készülő mesekönyv pedig mesehelyszínné, majd főhőssé avanzsálódik. Így lesz az éppen születő mesekönyvből ház, amelyet tengernyi mesehős népesít be, majd válik ugyanez a könyv gondolkodó, társalgó, emberi érzésekkel felruházott főszereplővé, ahogy az író úr, meséjének középpontjába kerülve, átváltozik varangyos mobiltelefonná. Mobiltelefon, internet, közösségi oldalak – korunk technikai vívmányai észrevétlenül szivárognak be meseelemekként a történetekbe, így cseppet sem meglepő például, hogy a kötet boszorkánya, Sámánova Pukkanova Jajneked állandóan fent van a Facebookon, mindenkinek csúnyaságokat üzenget, és bolhás, reumás vírusokat küldözget az ismerőseinek.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csík Mónika, Magyar Szó Online, 2014. április 24.