Hat év után jelenik meg új Závada Pál-regény, és elég csak egy futó pillantást vetni a Természetes fényre, hogy lássuk: szerzője nem töltötte tétlenül az elmúlt éveket. Visszatérő szereplőkről, helyszínekről és történelmi időszakról beszélgettünk, meg arról, hogy van élet az utolsó pont után is.

– Hatalmas, asztalt átszakító mű a Természetes fény, még a Závada-regények között is.

– Maradjunk tárgyilagosak: a könyv 1 kilogramm súlyú, 623 oldalas, van benne három térkép a II. világháborúból és 247 fénykép az 1937–1947 közötti évtizedből. A regény három részre van tagolva, a háború előtti, alatti és utáni fejezetekre.
 
– Mióta készül rá?

– Megírásának kezdőpontját egy 1990-es tótkomlósi interjúmban tudom megjelölni. Beszélgetőtársam egy fényképalbumot lapozott, amelybe az általa ’43-ban, Ukrajnában készített fényképek voltak beragasztva. Akkor még történeti szociográfia volt a műfajom, azóta megírtam öt prózakötetet, ezekben is esett szó fotókról és fotográfusokról, közben pedig leforgattuk az Arctalan árnyak című dokumentumfilmünket egy szintén tótkomlósi fényképészcsaládról, amelynek ugyancsak köze lett aztán ehhez a regényhez. De csupán 2008 után érett meg arra a helyzet, hogy visszatérjek eredeti ötletemhez. Nemcsak a témához, hanem a szöveg és kép közös nyelvéhez.

– A Népszabadság könyvkritikusa is azon töpreng, vajon ez egy fényképekkel dúsított regény, vagy inkább fényképek köré kerekített fikció.

– Szándékom szerint ezt nem lehet eldönteni, és ebben a kérdésben az sem mérvadó, hogy milyen módon készült valójában a könyv. Ez egy tényregény, a tényszerűségét igazoló, eredeti, hiteles fotókkal. Másrészt kitalált történetű széppróza, hozzá való fiktív – illetve fiktív szerepbe állított – képekkel. Bármelyiket állíthatnám, a lényeget illetően indifferens. Sőt, hiába is létezett ilyen vagy olyan szándék, ha a dolgok másképp alakultak.

– Várjunk csak. A történet volt előbb, vagy a regénybe bekerülő fényképek, amelyek a történet vázát is adják?

– A fényképek bizonyos tekintetben persze, hogy hamarabb voltak meg, mivel hat-hét-nyolc évtizede készültek. Feltéve, hogy tényleg olyan régiek, amilyennek látszanak. Habár itt most az volna mérvadó, hogy én mikor és hogyan jutottam hozzájuk. Mondjuk azt, hogy bizonyos szövegek és képek ugyanúgy megvoltak kezdettől fogva, mások pedig egyformán hiányoztak éveken át, ezért tartott hat évig – más értelemben 24 évig –, amíg meglett az egész. Meg amíg ki tudtam kísérletezni ezt az egyszerre kétnyelvű formát, amelyben a szöveg mást jelent a képpel, mint nélküle, és megfordítva.

– Számos szereplő visszatér a korábbi regényekből, a Természetes fény így afféle összegzésnek is olvasható. Ennek is szánta?

– Igen, az igaz, hogy fölvillan egykét korábbi figurám. Például hozzá illő szerepben Milota György, aki az elején elkalauzolja elbeszélőnket a kulcsszereplőkhöz, a főhősöm pedig később mint szemtanú meséli el Jadviga idősebb fiának, Marcinak a hadifogolyvonaton bekövetkezett halálát. De ilyesféle szereplőátvándorlások korábbi regényeimben is előfordultak.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Nol.hu, 2014. április 25.

Az írás a Népszabadság 2014. 04. 26. számában jelent meg.