Szép Szilvia kritikája Tóth Krisztina Akvárium (Budapest, Magvető, 2013.) című regényéről.

Miért olyan izgalmas Tóth Krisztina legújabb könyve? Hogy ha a teljesség igényével élhetnénk, a válasz talán több recenzió vázát adná, mint amennyit ez a szöveg elbír. Hiszen kitérhetnénk Tóth Krisztinának a lírától az epika felé fordulására, a novelláskötet és a regény műfajának összecsúszására, a regény és a novelláskötetek metaforikus invenciójára, a szereplők testhangsúlyosságára, az alakzatok szövegteremtő erejére… stb. A kérdés megválaszolását még tovább nehezíti, hogy másként kellene válaszolnunk az életművet ismerőknek, mint a most megismerőknek. Jelen esetben tehát a középút megtalálása a kritikus feladata, amelynek teljesítése talán csak folytonos üvegfalba ütközést fog eredményezni.

A Tóth Krisztina életművet jól ismerők számára nem volt meglepő, hogy a 2013-as könyvhétre megjelent kötet műfaja regény. Sokuknak már a 2011-es könyvheti Pixel („novelláskötet”) előrevetítette az írónő nagyobb kontextus felé fordulását. Ez a kötet ugyanis harminc rövid fejezetből épül fel, amelyek címei egy-egy testrészt jelölnek. Ezek és a paratextusok (Szövegtest mint alcím) arra késztetik az olvasót, hogy egészként (regényként), ne pedig fejezetenként (novelláskötet) értelmezze a Pixelt. De szerencsés lehet-e egy részletekben sokszor elvesző, egykor csakis költőként ismert (tárca)novellaíró regénybeli vállalkozása? Az írónő saját elmondása szerint küszködött a regény műfajával, mivel nehéz volt felvennie egy olyan holisztikusabb perspektívát, amit ez a műfaj megkíván. A részletező leírások, a nagybetűvel jelzett alfejezetek elkülönült egymás utánisága ezért késztethet minket a novelláskötetek olvasásmechanizmusára. És ezért is lehet, hogy a novellába szerelmeseket elkezdheti vonzani a regény műfaja. Tehát enek a hibridizációnak sok előnye megmutatkozhat.

Az Akvárium tematikai szempontból sem különül el a korábbi novelláskötetektől (Vonalkód, Hazaviszlek, jó?, Pixel). Már-már tóthkrisztinás témaként beszélhetünk a test nehezen elbeszélhető, de egyébiránt természetes funkcióiról (menstruáció, szülés, öregedés, betegség, halál) és a megoldásként tervezett tragédiákról, összeomlásokról (abortusz, házasságtörés, öngyilkosság). A sejtelmesség, a pesszimizmus, a ridegséggel elbeszélt tragédiák okozta libabőr egyből elkezdhet hiányozni, mihelyst végzünk egy-egy kötetével. Megmagyarázhatatlan, Ossian-i hatás ez.

A 2006-os Vonalkód novelláit egyfajta szorongásháló kapcsolja össze. A Hangyatérkép (Útvonal) (43. o.) című novellának több mozzanata is visszaköszön az Akváriumban. Ebben a novellában is egy koszos házban élő, házsártos nagymama, egy nála hagyott magányos, szeretethiányos, félkezű babákkal körülvett unoka és egy távolban lévő halott újszülötteket világra hozó anyuka a szereplők. A hangyatérkép a vihar előli menekülési útvonalat, a halálos elszántsággal rendelkezők túlélési térképét szimbolizálja. Az Ez itt minek a helye? (Bikinivonal) (136. o.) című novella az életművet erősen meghatározó test és halál, test és szépség összefüggéshálót elemzi fényképeken.

A 2009-es Hazaviszlek, jó? című kötet első tárcanovellájának címe: Homokakvárium. Ez a tárca egy megnevezhetetlen tárggyal azonosítja életünk működését. „Két üveglap között színes folyadékban homok van, és lassan csordogál lefelé. Ha megfordítjuk a tengelyén a keretet, a homok visszafelé folyik.” (7. o.) „Egy homokakváriumban élünk, odafent egy szórakozott kéz időről időre megfordítja a képet […] Összetapadnak, szétválnak, sodródnak erre-arra, pompás, izgalmas alakzatokat öltenek a szürke lében.” (8.o.) Valójában az Akvárium kötetcímet is értelmezhetjük egy ilyen világmintázatot jelölő metaforaként, olyan üvegfalak között rekedt világként, amely már a születéskori inkubátorral megkezdődik és a fertőző osztály üvegfalain keresztül egy üvegkoporsóban végződik.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szép Szilvia, A Vörös Postakocsi Online, 2014. április 25.